luxus (2379) CÍMKETÁR »
|
30 milliót kapott egy nő, mert kora miatt nem jutott álláshozCímkék: per, Egyesült Királyság, millió Több mint 30 millió forintnak megfelelő összeget kapott kártérítésként egy 50 éves brit nő. Margaret Keane azért perelt, mert képzettsége és gyakorlata ellenére nem vették fel könyvvizsgálónak, véleménye szerint azért, mert túlságosan öregnek találták.
Az 50 éves nő összesen 22 helyre adta be az önéletrajzát, amelyben szándékosan nem tüntette fel születési dátumát. A jelentkezés után két hétig várt, majd mindegyik cégnél érdeklődött, hogy miért nem kapta meg az állást. Keane, aki jelenleg részmunkaidőben dolgozik egy kiadónak, ezután jogi úton kívánta rendezni a sérelmeit. A munkaügyi bírósághoz benyújtott kereset szerint "az ügynökségek hirdetéseikben a következő szavakat használják: nemrég végzett, pályakezdő stb., azért, hogy elkápráztassák a fiatal álláskeresőket, és kizárják az idősebbeket". Tizenkét cég inkább a peren kívüli megegyezést választotta, és Keane 4000 és 10000 font (2,4 millió - 3,1 millió forint) közötti összegeket kapott, összesen 100 ezer fontot (30 millió forintot) sikerült így összegyűjtenie. Egy 2006-ban bevezetett, kor szerinti diszkriminációt tiltó törvény miatt így megúszhatják, hogy nagyobb összegre büntessék őket. A kísérlet azonban nem volt mindig sikeres: öt esetben a munkaügyi bíróság visszadobta a nő panaszait. A visszautasítást azzal indokolták, hogy Keane nem valódi álláskereső, hanem sorozatosan kísérletezik, hogy pénzt szerezzen. Az az öt cég, amely ellen elvesztette a pert, egyenként 10 ezer fontot (3,1 millió forintot) követel Keane-től. Néhány munkaközvetítő szerint a nő nem volt alkalmas a munkakörök betöltésére, mert nincs diplomája, viszont talán találtak volna neki másik munkalehetőséget. Az asszony azonban nem mutatott érdeklődést a további opciók iránt, és mogorván beszélt a telefonban. Jelenleg öt cég ügye van a bíróság előtt, közös ügyvédjük szerint Ms Keane nem szenvedett hátrányt, mert igazából nem is akart állást találni. Nem indokolta meg, hogy miért jelentkezett olyan munkakörökbe, amelyek betöltéséhez kevés vagy semmilyen gyakorlat nem szükséges. Ezenkívül határozottan megakadályozta, hogy más munkát keressenek neki, helytelen dátumokat tüntetett fel az önéletrajzában. "Egyáltalán nem volt könnyű megvádolni ezeket a cégeket" - mondta a Daily Mailnek Keane. Egész nap ezzel foglalkoztam, és még éjjel is a jogszabályokat tanulmányoztam. "Ha a bíróság úgy dönt, hogy ezeknél az ügyeknél a rendszer túlkapásairól van szó, akkor én elégedett vagyok." Deluxe Magazin
Ajánljuk még:
Szóljon hozzá: |
VERTU
Lam
Torony
Reagan
|

















