luxus (2379) CÍMKETÁR »
|
A gazdagok azért adakoznak, hogy jobban érezzék magukatCímkék: milliomos, gazdag, adomány, Egyesült Államok Ha megkérdezünk egy filantrópust, hogy miért adományoz nagyobb összegeket jótékony célra, valószínűleg azt fogja válaszolni, hogy jobbá akarja tenni a világot. Egy tanulmány szerint azonban az adakozás igazi oka nem ez, hanem az, hogy a gazdagok jobban érezzék magukat. A felmérést az egyesült államokbeli Center on Philanthropy (Filantrópus Központ) és a Bank of America végezte, írta a Wall Street Journal egyik, milliárdosokkal foglalkozó blogja. A kutatás során olyan ügyfeleket kérdeztek meg, akik évi 200 ezer dolláros (40 millió forintos) jövedelemmel rendelkeznek. Kiderült, hogy a jótékonykodók 46 százaléka azért adakozik, hogy javítsák önbecsülésüket.
A válaszadók kevesebb mint 20 százaléka gondolja azt, hogy adománya hatással lesz a támogatott szervezet munkájára, és mindössze 6 százalékuk hiszi azt, hogy a felajánlással jelentősen hozzájárul a társadalom fejlődéséhez. Vagyis tisztában vannak azzal, hogy az adományaik nem fogják megváltoztatni a világot, viszont jobban érzik magukat tőle. A felmérésben részt vevők mindössze 5 százaléka vallotta be, hogy a jótékonykodását az emberek elismerése motiválja. (A kérdőív a lehetséges okok között nem említette az adójóváírást.) A tehetősek tudják, hogy a világot nem lehet csak jótékonykodással megváltoztatni, mert az általuk támogatott ügyek megoldására egy-egy magánadomány igen kevés. Kivéve persze, ha Warren Buffet vagy Bill Gates lenne az adományozó. Azt, hogy mire adnak pénzt a világ leggazdagabb emberei, a Forbes magazin vette számba egy korábbi összeállításában. A cikkből kiderül, hogy a mágnások leginkább egészségügyi és oktatási intézményeket, hátrányos helyzetű diákokat támogatnak több száz millió dollárral, de szívesen áldoznak betegségek megelőzését és gyógyítását célzó kutatásokra is. Deluxe Magazin
Ajánljuk még:
Szóljon hozzá: |
Aszad
Korea
Cicaszem
|
















