Az idei év legnagyobb jachtjai

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Ahogy megszokhattuk, 2008-ban is épültek hatalmas és fényűző hajók, melyek egy részét ugyan próbálta tulajdonosa az illetéktelen tekintetek elől elrejteni, de ez nem sikerülhetett. Mint minden évben, a Power and Motoryacht idén is összeállította a legnagyobbak százas listáját. Az abszolút lista élén egy állami olajpénzekből épült óriást találunk.

Az óriásjachtok terveit szinte mindig titokban tartják, és a kész hajókról készült, sajtót bejáró képeket is gyakran paparazzik készítik. Ennek sokszor adózási okai vannak, az illetékes hivatal orrára általában nem szívesen kötik, ha hatalmas hajót épít egy ismert személyiség.

Ahogy a nyilvánosságnak sem örül feltétlenül az, aki a hajóján szeretne elbújni a világ elől.

A vízen a méret a lényeg?


Csodák azonban nincsenek, egy óriási vízijárművet nem könnyű eldugni a kíváncsi tekintetek elől. Ezért a legnagyobb hajók és azok tulajdonosai szinte minden esetben megjelennek az újságok lapjain. Elég Roman Abramovicsra és jachtjaira gondolni, melyek rendszeresen szerepeltek (és minden bizonnyal szerepelnek majd a jövőben is) a különböző címlapokon.

A titok mindig érdekes, ahogy mások gazdagsága is. Így nem csoda, hogy hosszú ideje minden évben összeállítják az év legnagyobb jachtjainak listáját. Lenyűgöző méretek, hajó- és belsőépítészi megoldásokkal találkozhat az, aki ezeket a listákat böngészi.

Az abszolút méretgyőztes érdekes módon egy állami tulajdonban lévő hajó. Kevésbé meglepő a dolog akkor, ha tudjuk, hogy egy olajból meggazdagodott ország a tulajdonos. 71 láb (21,6 méter) széles és 524 láb (160 méter), azaz majdnem két futballpálya hosszúságú a legtöbbször Dubaj kikötőjében látható jacht.

A hajón squashpálya és diszkó is található, valamint egy kisebb tengeralattjáró számára kialakított "garázs" is, a fedélzeten természetesen helikopterrel is lehet landolni. A hajó 2005-ben épült Németországban, négy motorja közel tízezer lóerő leadására képes.

Figyelemfelkeltő a 452 láb (138 méter) hosszú Rising Sun jacht. Ez a méret már akkora, ami problémássá teszi a hajó javítását, ugyanis nem képes minden dokk fogadni. Bár aligha ez az oka annak, hogy a Oracle cég feje, Larry Ellison tavaly eladta tulajdonát a hollywoodi mogulként ismert David Geffennek. A vízről, és a jól ismert fedélzetről nem kell így sem lemondania, állítólag van annyira jó a viszonyuk, hogy közösen hajóra szálljanak.

A 421 lábas (126 méteres) Octopus is egy szoftvercég fejének tulajdonában van. Paul Allen ugyan az USA sajtójában nem csak erről ismert, mégiscsak elsősorban a Microsoft társalapítója. A feltűnő hajóról rendszeresen jelennek meg hírek, például az a pletyka, hogy Brad Pitt és Angelina Jolie a fedélzeten mondták ki az igent.

A világ legnagyobb magántulajdonban lévő jachtja a 456 láb (139 méter) hosszú Al Salamah. 96 fős személyzet tevékenykedik a 80 kabinnal rendelkező hajón, melynek állítólag egy fedett medence is található a gyomrában. Ennek tulajdonosa is az olajországok állampolgára, a szaúd-arábiai védelmi miniszter, Sultan bin Abdul Aziz herceg.

Akit szeretne további óriási hajókat nézegetni, az a Power & Motoryacht idei teljes 100-as listáját itt találja.



Deluxe Magazin

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Lam

Lam

Kubai festő képe döntött rekordot

Nem kelt el a biztos befutónak várt Diego Rivera-portré, de a kubai szürrealista festő, Wifredo Lam képe rekordárat ért el.

Torony

Torony

A világ legmagasabb tornyai

Átadták a világ legmagasabb tornyát, a Sky Tree névre keresztelt tévétornyot. A rekorder épület továbbra is a dubaji Burdzs Kalifa.

Reagan

Reagan

Elárverezik Ronald Reagan vérét

Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5