Obama afrikai rokonaival adják el a szafarikat

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Alig választották meg az Egyesült Államok új elnökét, már egy afrikai utat is a nevével adnak el. Az Obama-szafari tagjai ellátogatnak az elnök őseinek falujába, és családja ma élő távoli rokonaival is találkozhatnak. Persze még a gyönyörű természeti környezetből is láthatnak valamit.

A 2Afrika cég afrikai szafarija a máris ikonná vált elnök felmenőit, illetve az ősök életének helyszíneit látogatja végig. Az utazás háromezer dollárba (646 ezer forintba) kerül, és aligha maradnak szabad helyek, hála az igen népszerű Barack Obama tisztelőinek.

Az Egyenlítő is útba esik



Mindössze 24 óra telt el azután, hogy bejelentették, ki az Egyesült Államok új elnöke, és  a 2Afrika máris meghirdette a személyéhez kapcsolódó utazást. Az "Elnöki örökség szafarija" egy olyan tematikus út, melyet Barack Obama felmenőinek szentelnek.

A 11 napos út érinti Kenya hegyeit és erdeit, a Nakuru Nemzeti Park tavát és más helyszíneket. Kisumu az első helyszín, ahol a természeti látványosságok megtekintését felváltják az elnök felmenőivel kapcsolatos élmények.

Az első hely a Kisumu Múzeum, ahol a távoli ősök törzsi kultúráját tanulmányozhatják az érdeklődők, akik később Kogelóba látogatnak, ott ugyanis távoli rokonok élnek.

A túra ára borsosnak tűnhet, még ha azt is ígéri, hogy közelebb visz a világ vezető gazdasági hatalma új, ikonikus elnökének megértéséhez. Ráadásul a háromezer dolláros szafari tisztán nyaralással töltött ideje nem valami sok, hiszen az utazással sok idő eltelik.

Az elnök honfitársai három nap alatt, Londonon keresztül jutnak a célállomásra, és két nap alatt vissza. Rég keltett ekkora érdeklődést demokratikusan megválasztott vezető, bárhol is keresünk példát hasonlóra.



Delluxe Magazin

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Lam

Lam

Kubai festő képe döntött rekordot

Nem kelt el a biztos befutónak várt Diego Rivera-portré, de a kubai szürrealista festő, Wifredo Lam képe rekordárat ért el.

Torony

Torony

A világ legmagasabb tornyai

Átadták a világ legmagasabb tornyát, a Sky Tree névre keresztelt tévétornyot. A rekorder épület továbbra is a dubaji Burdzs Kalifa.

Reagan

Reagan

Elárverezik Ronald Reagan vérét

Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5