Milyen gazdagok az amerikai elnökök?

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Elvileg annak, hogy valaki az Egyesült Államok elnökjelöltje legyen, nincsenek anyagi akadályai, a gyakorlat azonban egészen mást mutat. Az Egyesült Államok elnökjelöltjei több tízmillió dollárt költenek kampányukra, és legtöbbször maguk is a milliomosok közé tartoznak, saját vagy családjuk vagyonából is finanszírozzák az elnöki pozíció megszerzéséért folytatott harcot.

Az elnökjelöltek anyagi helyzetéről a kötelező, a választási bizottság által előírt vagyonnyilatkozat alapján alkothatunk képet. Erre többek között azért van szükség, mert a rendelkezésükre álló összeg nagysága tükrözi támogatottságukat, és eldöntheti az előválasztások eredményét.

A legtöbb elnök az USA társadalmának felső rétegéből került ki, amibe az állampolgárok két százaléka tartozik. Az idei választás jelöltjei 2007 első negyedéve után tették közzé a vagyoni helyzetüket. A washingtonpost.com tavaly az említett dokumentumok, újságcikkek, interjúk alapján végzett becslést a jelöltek anyagi helyzetéről.


Barack Obama nem túl gazdag


Ezek alapján Barack Obamának, az Egyesült Államok új elnökének vagyonát tavaly májusban mindössze 1-2,5 millió dollárra becsülték. 2005-ben 1,9 millió dollárt (380 millió forintot) keresett három könyvével, ebből 200 ezer dollárt (40 millió forintot) jótékony célra ajánlott fel.

Legutóbbi könyve, az Aduacity of Hope című bestseller lett, ezért valószínűleg Obama vagyona gyarapodott az elmúlt évben. A vagyonnyilatkozat szerint chicagói otthona 1,6 millió dollárt ér. A választási kampányra ugyanakkor csaknem 25 millió dollárt (4,7 milliárd forinrot) sikerült összegyűjtenie a Wikipedia adatai szerint.

John McCain republikánus elnökjelölt vagyonának nagy részét felesége, Cindy örökségének köszönheti, aki 1 millió dollárt kapott az apja által alapított Hensley & Co. nevű cég bevételeiből. A házaspárnak ezenkívül ingatlanbefektetései vannak Arizonában. Saját otthonuk 1 millió dollárt (200 millió forintot) ér, birtokaik összértéke pedig 1,5- 3 millió dollár, azaz 300-600 millió forint. Az elnökjelölt vagyonát 25 és 38 millió dollár közötti összegre becsülték.

A 2004-es választáson alulmaradt John Kerry szintén a felső tízezer köreihez tartozott, felesége örökségének köszönhetően. Ha megválasztották volna, ő lett volna az eddigi elnökök között a harmadik leggazdagabb.

Felesége, Teresa Heinz Kerry korábbi házasságának köszönheti vagyonát. Exférje, a ketchupmágnásként és szenátorként ismert John Heinz 1 milliárd dollárt hagyott rá 1991-ben, és valószínűleg az örökség egy részét is felhasználta férje kampányának szponzorálásához, mégpedig úgy, hogy hirdetéseket finanszírozott.

Jó házassággal jól lehet keresni


Ha végignézzük az Egyesült Államok korábbi elnökeit, kiderül, hogy a legtöbbjük igen kedvező anyagi háttérrel rendelkezett, amikor indult a választáson. Annak ellenére, hogy az évszázadok távlatában igen nehéz összehasonlítani az egykori elnökök vagyonát, a Forbes magazin a legutóbbi elnökválasztás idején történészek segítségével megkísérelte megbecsülni az elnökök vagyonát.

Ezek alapján George Washington volt minden idők leggazdagabb elnöke a Egyesült Államokban, például a mai Forbes-vagyonlistán is helyet kapna, hatalmas virginiai ültetvényeinek és előnyös  házasságának köszönhetően.

Őt John F. Kennedy követte, majd Andrew Jackson következett, akiről sokan azt hitték, hogy szegény. A negyedik legtehetősebb Lyndon Johnson, az ötödik pedig Herbert Hoover volt.

A modern idők leggazdagabb elnöke George W. Bush, aki minden idők 10 leggazdagabb USA elnökei közé is bekerült.

Természetesen arra akadt példa, hogy az elnökjelölt karrierje során tett szert vagyonára: Abraham Lincoln, James Garfield és Bill Clinton például szegény családba születtek, és később szerezték meg a kampányhoz szükséges összegeket.

Clinton például csak akkor lett milliomos, amikor lejárt a mandátuma.



Deluxe Magazin

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

Korea

Korea

Fél kilométeres, láthatatlan torony épül Dél-Koreában

A láthatatlanság illúzióját keltő torony építésébe kezdenek Dél-Koreában, Incheonban.

Cicaszem

Cicaszem

Cicaszemű gyémántóra 110 millióért

A Cat's Eye Tourbillon Haute Joaillerie a Girard-Perregaux egyik legutóbbi, meglehetősen nőiesre sikerült karórája.

Bulgari

Bulgari

Isztambulban is lesz Bulgari Hotel

Terjeszkedik a Bulgari Hotels & Resorts. Legújabb tagját Isztambulban nyitja majd.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5