luxus (2379) CÍMKETÁR »
|
Vendégcsalogató trükkök a luxushotelekbenCímkék: hotel, utazás, luxus, szolgáltatás A luxushotelek a legkülönfélébb ingyenes, gesztus értékű szolgáltatásokkal igyekeznek elnyerni a válogatós vendégek kegyeit. Tisztában vannak ugyanis azzal, hogy a tökéletes kiszolgálás és a kényelem ma már alapkövetelménynek számít. Telepakolt hűtőszekrény, ajándék piknik, lovaskocsis utazás és magánrepülőgép szerepelnek a szolgáltatások között. Akik időt és pénzt szánnak az utazásra, különleges élményekre vágynak, mondta Donna Thomas, a pennsylvaniai New Zealand Travel Inc. elnöke. "Ma már a legnagyobb hotelláncoktól a legkisebb panziókig minden szálláshely tisztában van azzal, hogy a jövője az apró részletektől függ" - tette hozzá a szakember.
A fa névleges "tulajdonosai" elnevezhetik a fát, és ezáltal jelképesen birtokolhatnak egy apró darabot az országból. A program 2001-ben indult, azóta már körülbelül 4000 fát ültettek a szálloda vendégei. A lodge-ban egyébként egy kétágyas szoba 840 dollárba (172 ezer forintba) kerül, ugyanez egy 8 lakosztályos villában 990 dollár (200 ezer forint) a főszezonban. Magánrepülőgép és lovaskocsi Az Abu Dhabiban található Emirates Palace Hotel egyhetes, egymillió dolláros (205 millió forintos) luxusvakációjához nemcsak a 680 négyzetméteres gigantikus lakosztály dukál, hanem a szálloda magánrepülőgépének használata is. Ez egyrészt azt jelenti, hogy az igencsak tehetős vendégeknek nem kell a repülőtéri transzfernél várakozniuk, a világ bármelyik repülőteréről a lehető legjobb körülmények között, magánrepülőgéppel szállítják Abu Dhabiba őket. A szolgáltatás azt is jelenti, hogy ha a kiruccanásokhoz nem a hotel által biztosított Maybach típusú autót veszik igénybe, elrepülhetnek a kívánt úti célhoz, legyen szó egy iráni szőnyegvásárlásról, egy bahreini személyre szabott ékszer próbájáról vagy egy holt-tengeri spa-kezelésről. Az ausztráliai Qualia Resort vendégei egy kétszemélyes, elektromos golfautóval fedezhetik fel a környéket. A járművek igen hasznosak, ha nem gyalog akarják bejárni a Hamilton-sziget korallzátonyaihoz közeli helyeket, ráadásul főszezonban aligha tudnának ilyen járművet bérelni a kölcsönzőkben. A golfautó-használat természetesen ingyenes, elég, ha a vendégek kifizetnek napi 3100 ausztrál dollárt (420 ezer forintot) a 240 négyzetméteres tengerparti villákért. A michigani Grand Hotel megközelítése nem egyszerű, ugyanis egy apró szigeten helyezkedik el. Akár komppal, akár magánrepülőgéppel érkeznek a vendégek, csomagokkal nem vállalják be az oda vezető utat, így a legkézenfekvőbb - és legromantikusabb - megoldás a lovaskocsi, amely az egyetlen közlekedési eszköz a csendes, autómentes utcákon. A szolgáltatás ingyenes, a vendégek egyébként 235-390 dollárt (49 ezer - 81 ezer forintot) fizetnek egy szobáért személyenként.
A thaiföldi Anatara Golden Triangle Hotel vendégeinek egy elefentháton megtett túra is dukál. Egy képzett idomár naponta körülbelül 70 utasítást ad az állatnak, de bárki képes irányítani egy elefántot, csak egy félórás leckét kel vennie, ahol elsajátíthatja az alapvető utasításokat. A vendégek elefánttúrát tehetnek az erdőn kereszül, vagy végignézhetik, ahogy az állatok megmártóznak a Ruak folyóban. Az idomítók nemcsak az állatokat ismerik, hanem a túlélés módjait is: megmutatják az esőerdő ehető növényeit, a gyógyszerként használható növényeket és azt is, hogyan kell felkutatni az étrendkiegészítése alkalmas rovarokat. Ha valaki az állatokkal való bánásmód miatt aggódna, megnyugtatására szolgálhat, hogy a tábor a thaiföldi kormány által támogatott Elephant Conservation Centre (TECC) része, ahol alaposan szabályozzák az állatok tartásának körülményeit.
Ajánljuk még:
Szóljon hozzá: |
Trendek
Hello Kitty
Van Gogh
|
















