Luxusfüggő tinilányok

Címkék: tini, lány, gazdag

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Nagy lábon élnek a londoni pénzügyi elit gyermekei, legalábbis ez derül ki a Daily Mail egyik cikkéből. A lap által bemutatott tinédzserek szüleik pénzén 1-5 ezer fontos ruhadarabokat vásárolnak, gardróbjukban pedig olyan márkák darabjai sorakoznak, mint Prada, Chanel, Jacobs vagy éppen Jimmy Choo.

Hatalmas összegeket költenek márkás ruhákra és kiegészítőkre egyes dúsgazdag brit szülők gyerekei Nagy-Britanniában.

A Daily Mail által példaként felhozott tinédzserek egyike, Scarlett Lesley még csak 13 éves, de külsőre többnek tűnik. Az új Saatchi galéria megnyitójára a lány feltűnő, több száz fontos pink miniruhában, egy 200 fontos (66 ezer forintos) Lulu Guinness cipőben, hozzá illő Chanel táskával pompázott vörösre rúzsozott szájjal.

Phaedra, Polly, Scarlett és Marianne egyaránt divatfüggők


A tini költséges ízlését a szülők gond nélkül finanszírozzák. Anyja PR-szakember, apja pedig egy cigarettacég tulajdonosa, akik évi 12 ezer fontot (4 millió forintot) fizetnek, hogy lányuk a legjobb magániskolák egyikébe járhasson. 

A lány csak az egyike azon "aranyifjaknak", akik szüleik vagyonának köszönhetően semmit sem éreznek a világ gondjaiból, legaggasztóbb problémájuk pedig az, hogy elsők között tehessenek szert a legújabb Gucci, Prada, Louis Vuitton vagy éppen Jimmy Choo darabokra.

Egyes kutatások azonban arra hívják fel a figyelmet, hogy a gazdag szülő által pénzelt extravagáns életmód és a külsőségek felértékelődése - nem túl meglepő módon - meglehetősen káros hatással van a fiatalabb korosztályra.

Egy 150 ezer gyerek bevonásával készült felmérés szerint a lányoknak 14 éves korukra a legfontosabb aggodalmuk az, hogy megfelelő-e a külsejük. Tízéves korukra többségük táplálkozási zavarokkal küzd, majdnem mindegyikük a divatújságok és az aktuális sztárok megszállottja. 

"Sokat utazom, és szükségem van egy olyan gardróbra, amivel bárhová elmehetek" - mondja  Scarlett Lesley. "Tavaly a vörös szőnyegen is voltam Los Angelesben, George Clooney egyik filmjének premierjén, de partiztam Ibizán, úsztam a Maldív-szigeteknél, és síeltem St. Moritz-ban is"

London társadalmi elitjének tagjaként szinte kötelező költeni, de a gyerekek is megkövetelik a magukét. Ma már nincsenek tinibulik és zsúrok, viszont a gazdag gyerekek szívesen mennek pár ezer dollárért luxushotelekbe, spákba néhány napra barátaikkal. 

Egy-egy vásárláskor simán elköltenek 1000 fontot (331 ezer forintot), szülinapi bulijaikhoz pedig luxusszállodák báli termei adják a helyszínt. 

"Nehéz bármit is megtagadni tőlük úgy, hogy iskolatársaik mindent megkapnak" - magyarázkodik Scarlett édesanyja.

Phaedra Peer író édesanyjával él, aki sztárok hipnoterapeutája is, és némi nosztalgiával emlékszik arra, amikor a most 19 éves gyermeke 12 éves kislányként Prada táskát követelt magának. Phaedra Peer kedvenc márkái között a Dolce & Gabbana, az Oscar de la Renta, a Marc Jacobs és a Valentino szerepelnek.

Marianne Thomas, aki 18 éves, azt mondja, már négy éve költ világmárkák luxusdarabjaira. A lány szülei nem milliomosok. Mint oly sokan, akik magániskolába adják gyermeküket, nyomás alatt érzik magukat, hogy luxuscikkekkel lássák el lányukat.


Deluxe Magazin     

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Torony

Torony

A világ legmagasabb tornyai

Átadták a világ legmagasabb tornyát, a Sky Tree névre keresztelt tévétornyot. A rekorder épület továbbra is a dubaji Burdzs Kalifa.

Reagan

Reagan

Elárverezik Ronald Reagan vérét

Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.

Liba

Liba

Libanyakba töltötték a libamájas hurkát

A Budavári Libamájfesztivál hivatalos étele a libamájas hurka lesz libanyakba töltve, tárkonyos mustárral, házi kenyérrel.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5