Mennyiért vehetünk itthon luxus sportkocsit?

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

A lehetőségek ma már szinte korlátlanok, aki akar, Magyarországon is vásárolhat magának Ferrarit vagy Lamborghinit. Utánanéztünk, hogy az itthoni, viszonylag kis piacon milyen lehetőségei vannak azoknak, akik luxus sportkocsiban gondolkodnak.

A lejtmenetben lévő magyar autópiacra azt nehezen lehetne mondani, hogy a legfontosabbak között tartanák számon Európában, de ez a megállapítás ugyanígy több környező országra is áll. A legnagyobb autómárkák ennek ellenére nem tehetik meg, hogy ezekben, sőt akár még kisebb súlyú államokban nem jelennek meg képviselettel, máskülönben súlyosan sérülne presztízsük.

A Ferrari az F430-ból gyártja a legtöbbet

A márkaképviseletek elosztása során, persze, érvényesül egy afféle mérlegelési elv, a Mercedes nyilván nem nyit ugyannyi kereskedést Magyarországon, mint amennyi, mondjuk, Olaszországban várja az ügyfeleket. A legfontosabb azonban a jelenlét, melyet az adott országban jelenlévő hivatalos importőr testesít meg, ha ilyen van, valamilyen formában garantáltan hozzá lehet jutni a képviselt márka modelljeihez.

Magyarország abban a szerencsés helyzetben van, hogy a luxusmárkák szinte mindegyike hivatalos importőrrel van jelen. Néhány kivétel természetesen akad, Audit, BMW-t, Mercedest és Lexust azonban gond nélkül lehet vásárolni, egyedül a rövidebb vagy hosszabb várakozási idők átvészelése jelenthet némi kellemetlenséget.

Ha a legtöbbet emlegetett luxus sportkocsik jönnek szóba, már kicsit árnyaltabb a kép. Ezeknek a modelleknek a piaca még globálisan is viszonylag szűk (legalábbis a tömegmárkákhoz képest), az olyan kis országokban, mint amilyen hazánk is, nem feltétlenül éri meg saját márkaképviseletet fenntartani. Évi néhány eladott autóra nehéz biztos üzleti tervet alapozni, akadnak azonban, akik ezt is bevállalják.

Ferrarikat és Maseratikat például hivatalos, kizárólagos importőrtől lehet vásárolni Magyarországon, a cég az autó kiválasztásától a leszállításig kapcsolatban marad az ügyféllel. "A hazai Ferrari-értékesítés sikeresnek mondható, a teljes 2008-ra szánt mennyiség elfogyott" - újságolja Papp Gábor, az olasz márka hazai importőre, a Warm-Up Kft. értékesítési igazgatója.

"Ez összesen 23 autót jelent, ami egy Magyarország méretű piactól mindenképp elismerésre méltó teljesítmény. 2009-re átszervezzük a kvótát, hiszen a Ferrari nemrég mutatta be máris roppant népszerű kupé-kabrióját, a Californiát, optimista vagyok, valószínűleg nőni fog a rendelkezésünkre álló autómennyiség. A pontos számot még nem ismerem, erről később születik meg a döntés, mindenesetre csak a California kapcsán máris több érdeklődőnk van."

A testreszabható Ferrari 612 Scaglietti ára nettó 63 millió forint

A kupé-kabrió egyébként hatalmas siker Európában, Luca di Montezemolo, a Ferrari elnöke nemrég azt nyilatkozta, 2010-ig már nincs szabad autója a gyárnak. Papp ezzel kapcsolatban megjegyzi, hogy ez egy hozzávetőleges kijelentés, hiszen valahol több, valahol kevesebb autóval gazdálkodhattak a kereskedők, de a kvótarendszer szerint valóban nincs szabad modell, hiszen a Ferrari mindent kioszt az országok között.

"Ami a Maseratikat illeti, nem volt kvótánk, annyi autót értékesítünk, amennyire igény van" - magyarázza Papp. "Idén valószínűleg 15-16 darabbal zárunk, amiben egy-két használt modell értékesítése is benne van." Papp szerint nehéz lenne egy olyan listát felállítani, mely népszerűségi sorrendben mutatná a modelleket, az értékesített darabszám ugyanis csalóka lehet.

"Az elmúlt években az F430 volt a húzómodell, ebből kelt el a legtöbb, de a kérdést máshonnan megközelítve ez természetes is. A gyár ebből készíti a legtöbbet, a mi kvótánk is F430-ra volt a legmagasabb, úgyhogy ez nehezen lehet mérvadó."

"Érdemesebb megnézni az 599-es számait, mely papíron kisebb számokat produkált, a várakozási idő viszont sokkal hosszabb volt rá, ami sejtethet akár nagyobb népszerűséget is."




 

1.  Mennyiért vehetünk itthon luxus sportkocsit?
2.  Lamborghini kereskedésből

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

London

London

Jövőre megnyit Londonban Európa legmagasabb felhőkarcolója

Jövőre nyitja meg kapuit Londonban Európa legmagasabb felhőkarcolója, a The Shard (Üvegszilánk).

Luxus

Luxus

Hogy lett Miami a luxus ellenére a legsiralmasabb város az USA-ban?

A mindig meleg idő, a sok napfény, a fehér föveny, a luxuslakások ellenére Miami lett a legnyomorúságosabbnak kikiáltott város az Államokban.

SUV

SUV

A Lamborghini is betör a SUV-piacra

A szuper-sportkocsikat gyártó Lamborghini követi a Porsche példáját és maga is előáll egy terepjáró szabadidő autó (SUV) modellel.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5