Megéri luxuscikket bérelni a válság alatt

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

A pénzügyi válság nincs különösebb hatással azokra, akik bérléssel akarják fenntartani a fényűzés látszatát, írja a Telegraph. A brit lap szerint sokan vészelhetik át a nehéz hónapokat luxuséletet élve kölcsön termékekkel, amelyek ára - ékszerek, festmények esetén - néhány fonttól is kezdődhet. Viszont egy bérelt hajóért a Karib-tengeren több ezer fontot is fizethetünk.

Kétségtelen, hogy a megszorítások ideje jött el sokak számára, de mindez nem jelenti azt, hogy luxuséletet élni reménytelen lenne. A pénzügyi válság idején is kitűnő lehetőségek állnak azok rendelkezésére, akiknek fontos a látszat. A Telegraph című brit lap szerint a luxus még most is megfizethető, legalábbis, ha bérlésről van szó.

A látszat legalább megmaradhat

Cégek sokasága kínál státuszszimbólumokat átmeneti időszakra, anélkül, hogy az ügyfeleknek nagyobb összeget kéne áldozniuk a szükséges tárgyak, eszközök megvásárlására. Exkluzív autók, jachtok, táskák, sőt kutyák is kölcsönözhetők már nem csak napokra, hanem akár hetekre, hónapokra is.

Az összeg természetesen változó, attól függően, mit bérelünk és mennyi időre. Nagyobb befektetést igényelhet például egy nyaralási jog megvétele. 189 ezer fontért (67 millió forintért) hat, teljes személyzettel ellátott luxusvillában (például Thaiföldön, Brazíliában, Portugáliában és Marokkóban) kaphatunk "részesedést". A hét évre szóló jog megváltásával évi 4 hetet tölthetünk a hatalmas villák bármelyikében.

A mediterrán vidékek vagy a Karib-tenger szerelmeseinek mintegy napi ezer fontos (354 ezer forintos) költséggel nem csak jachtot, hanem személyzetet is lehetőségük van bérelni (aquacruise.com), de egy Moody 64 típusú hajót például 200 fontért (71 ezer forintért) is magunkénak tudhatunk egy napra. 

Kisebb, de természetesen komoly presztízsértékkel bíró termékeket is bérelhetünk, így Cartier és Rolex órákat, de szükség esetére több ezer fontos kölcsön ékszereket is kínálnak az online ékszerészetek. Művészeti galériák is kínálnak hosszabb-rövidebb időszakra modern alkotásokat, amelyek között olyan is akad, amelyért alig 15 fontot (5300 forintot) kell fizetni egy hónapra.

Amennyiben a szomszédok, vendégek személyzettel való lenyűgözése a cél, szintén bőven akad cég, akikhez fordulni lehet. A greycoatplacements.co.uk inast, takarítónőtt, szoptatósdadát és sofőrt is ajánl napi 200 fonttól (71 ezer forinttól).

A handbaghirehq.co.uk havi 7,5 fontért (2600 forintért) kínál olyan márkás táskákat, mint Balenciaga vagy Burberry, míg a flexpetz.com ugyanennyi időre közel 100 fontért (35,4 ezer forintért) közvetít kutyusokat.




Deluxe Magazin

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Torony

Torony

A világ legmagasabb tornyai

Átadták a világ legmagasabb tornyát, a Sky Tree névre keresztelt tévétornyot. A rekorder épület továbbra is a dubaji Burdzs Kalifa.

Reagan

Reagan

Elárverezik Ronald Reagan vérét

Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.

Liba

Liba

Libanyakba töltötték a libamájas hurkát

A Budavári Libamájfesztivál hivatalos étele a libamájas hurka lesz libanyakba töltve, tárkonyos mustárral, házi kenyérrel.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5