Felgyújtott egy buszt az autós műsorvezető

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Nagy felháborodást váltott ki Nagy-Britanniában, hogy egy műsorvezető gránátvetővel semmisített meg egy klasszikus londoni emeletes buszt. A BBC Top Gear című autós műsorának csillaga, Jeremy Clarkson nem a tömegközlekedés barátja. A robbanásról készített felvétel új dvd-jének beharangozójaként tölthető le a műsor honlapjáról.

A britek körében igen népszerű műsorvezető gyakorlatilag megsemmisítette a legendás doubledecker 500 még létező példányának egyikét. Pontosabban tűzgolyót varázsolt a mintegy 20 ezer font (hétmillió forint) értékű vörös emeletes buszból új dvd-je kedvéért.

Egy kocka a filmből

A busz oldalát összemázolták az akció előtt, a szöveg arra vonatkozott, hogy a buszok sok helyet foglalnak és dugókat okoznak. A reklámnak szánt akciónak a hagyománytisztelő brit médiában azonnal születtek felháborodott kritikusai. Nem csoda, már csak 18 ilyen busz áll munkában London körül.

Andrew Morgan, a Routemaster Association (az ilyen buszokat pártolók egyesülete) elnöke is hangot adott felháborodásának. Véleménye szerint ezt a modellt a lakosság szeretete övezi, hiszen az ötvenes évektől fogva rótta az utakat, így aztán minden brit életének részét képezi már hosszú ideje.

Clarkson tette ezért valódi szentségtörés Morgan szerint, aki felteszi a kérdést, hogy vajon a tévés saját veterán személyautójával tenne-e ilyet. Véleménye szerint jellemző a műsorvezetőre ez a tett, nyugodtan használhatott volna a céljaira olyan buszt is, melyet kivontak már a forgalomból, és a roncstelepen végezte. "Tipikus Clarkson-húzás: nem gondol másra, csak egy sztori kell neki, ami eladja dvd-jét" - tette hozzá Morgan.

Jeremy Clarkson kisebb balesetnek minősítette az esetet. A dvd-t kiadó cég szóvivője szerint Clarkson azt a tulajdonában levő tárgyat gyújtja fel, amelyiket akarja, hiszen csak a nézők szórakoztatása a célja. Ugyanakkor hozzátette: "Jól ismert tény, hogy Clarkson nem rajong a buszokért". A londoni tömegközlekedési vállalat szóvivője a busz oldalára firkált szöveget nehezményezte. Felhívta a figyelmet, hogy egy ilyen busz 90 utast képes elszállítani, és egyre többen szállnak át autójukból tömegközlekedési eszközökre.




Deluxe Magazin

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Torony

Torony

A világ legmagasabb tornyai

Átadták a világ legmagasabb tornyát, a Sky Tree névre keresztelt tévétornyot. A rekorder épület továbbra is a dubaji Burdzs Kalifa.

Reagan

Reagan

Elárverezik Ronald Reagan vérét

Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.

Liba

Liba

Libanyakba töltötték a libamájas hurkát

A Budavári Libamájfesztivál hivatalos étele a libamájas hurka lesz libanyakba töltve, tárkonyos mustárral, házi kenyérrel.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5