luxus (2379) CÍMKETÁR »
|
Mostohaanyjukat perlik a milliomos gyerekeiCímkék: milliomos, halál, Egyesült Királyság, per, John Watson Két évvel a brit ingatlanmágnás, John Watson halála után örökösei megtámadták a végrendeletet, amely értelmében semmit sem kaptak a mesés örökségből. A bíróságon azt állították, hogy apjuk nem volt beszámítható, amikor második feleségére hagyta vagyonát. John Watson, a 2006-ban elhunyt brit milliomos annak idején két végrendeletet készített. Az elsőben, amely 1998-ból származik, négy gyermeke közül háromra - Richard és Mary Watsonra, valamint Catherine Beavenre - fejenként 10 ezer fontot (3,5 millió forintot) hagyott, a negyedik gyermekére pedig, Janet Dixonra férjével együtt 20 ezer fontot (7 millió forintot) örökített.
A milliomos utódai a bírósághoz fordultak, és apjuk mentális állapotára hivatkozva támadták meg a második végrendeletet. Valóságos csatatérré változtatták a tárgyalótermet, amikor vitába keveredtek a végrendelkező második feleségével, Margarettel, akit John Watson 1997-ben, röviddel szellemi leépülését előidéző agyvérzése után vett feleségül. A bírónak azt mondták, hogy az igazság és a jog miatt pereskednek, nem pedig a pénz megszerzése lebeg a szemük előtt. Részletesen bemutatták a milliomos 2006 áprilisában bekövetkezett halálának körülményeit. A Watson-leszármazottak ügyvédje szerint John Watsont élete utolsó éveiben kifosztották. A megboldogult tudatosan, vagy tudatlanul, de vagyonát feleségére hagyta, így jelentősen megcsonkította az örökségnek azt a részét, amit eredetileg utódainak szánt. A hoppon marad örökösök szintén Margaret Watsont vádolták, és azt követelték a milliomos második feleségétől, hogy tárja fel néhai férje mentális állapotát. Apjukat félelmetes és rettenetes emberként jellemezték. Megkérdőjelezték annak az orvosi bizonyítványnak a hitelességét, amely szerint a milliomos enyhe elmezavarban szenvedett, de alkalmas volt a végrendelkezésre. Az ingatlanmágnás gyermekei ezen kívül azt állították, hogy apjuk halálát igen gyanúsnak tartották, és még a rendőrséget is kihívták, de nem tudták bebizonyítani, hogy nem természetes halállal távozott az élők sorából. Visszautasították a vádat, miszerint az egész pereskedés célja, hogy bosszút álljanak apjuk új feleségén. Margaret Watson szintén tagadta az őt ért vádakat. Ügyvédje megerősítette, hogy a milliomos teljesen tudatában volt annak, hogy mit tesz, amikor az asszony javára módosította a végrendeletét. Azt mondta a bíróságnak, hogy Watson és gyermekei viszonya nem volt túl jó, ennek ellenére apjuk haláláig jelentős anyagi támogatásban részesültek, és számos ingatlant kaptak. A bíró elhalasztotta a döntést, tekintettel az eset fontosságára. John Watson, miután kitüntetést szerzett a második világháborús hőstetteiért, újjáépítette apja által az 1890-es években elindított vállalkozást. A cég hamarosan Kelet-Anglia legsikeresebb ingatlanügynöksége lett, a régióban csaknem harminc irodát alapítottak. A milliomos, akit kollégái "igazi úriemberként" jellemztek, kerülte a nyilvánosságot, még akkor sem akart ismertté válni, amikor jelképesen, 1 fontért adott el három hektárnyi területet a Holt Country Park nevű parkerdőnek 1990-ben. Deluxe Magazin
Ajánljuk még:
Szóljon hozzá: |
Korea
Cicaszem
Bulgari
|
















