Luxusjachtot vesznek a munkanélküli tiniknek

Címkék: brit, luxus, jacht, képzés

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Exkluzív hajót venne a brit állami egészségügyi szolgálat fiatal munkanélküliek betanítására. A tervek szerint akár 1,75 millió fontot is fizetnének egy luxusjachtért, amelyet úszó hajósakadémiaként üzemeltetnének. Az előzetes becslések szerint egyszerre mintegy 150 17-19 éves fiatalt tanítanának a hajózás mesterségére.

Hasonló jachtot szeretnének
Pazarlással vádolják a brit állami egészségügyi szolgálatot (National Health Service, NHS), mert 1,75 millió fontos (591 millió forintos) jachtot akarnak venni, arra hivatkozva, hogy munkanélküli fiatalok oktatására használnák.

A szervezet a tervek szerint egy, a Clipper földkerülő versenyen induló hajókhoz hasonló jachtot szeretne venni. Az óriási beruházással az egészségügyi szolgálat célja az lenne, hogy "hajósakadémiát" hozzanak létre.

A válság hatását egyre erősebben érző britek azonban kevésbé értékelik az ötletet. Sőt, botrányosnak érzik, és fölösleges pénzkidobásnak tartják, hogy csupán azért, mert néhány fiatalt egy ideig tengerjáró túrákon oktatnak a hajózás rejtelmeire, az állami kasszából milliós összegeket különítsenek el. 

Ugyanakkor az egészségügyi szolgálat emberi azt mondják, a fiatalok életében sorsdöntő lehet hosszútávon egy hasonló tapasztalat, illetve az egészségük szempontjából is igen hasznos.

A 72 láb hosszú jachtra előbb 400 ezer fontot (135 millió forintot) fizetnének ki, majd a számla 1,35 millió fontos (456 millió forintos) fennmaradó részét 2011-ig egyenlítenék ki.

Az úszó akadémián várhatóan 150 diákot oktatnak majd egy év alatt. A programba, ha valóban létrejön a vásárlás, 17-19 éves fiatalok jelentkezhetnek. A kiképzés 10 hetes turnusokban zajlik majd, amit kéthetes tengeri út követ. A résztvevőknek a szakirányú képzés mellett edzésekre is kell járniuk, de egészséges táplálkozásra is okítják őket.



Deluxe Magazin

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Torony

Torony

A világ legmagasabb tornyai

Átadták a világ legmagasabb tornyát, a Sky Tree névre keresztelt tévétornyot. A rekorder épület továbbra is a dubaji Burdzs Kalifa.

Reagan

Reagan

Elárverezik Ronald Reagan vérét

Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.

Liba

Liba

Libanyakba töltötték a libamájas hurkát

A Budavári Libamájfesztivál hivatalos étele a libamájas hurka lesz libanyakba töltve, tárkonyos mustárral, házi kenyérrel.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5