Október közepe a szarvasgombaszezon csúcsának számít a Szalajka-völgyben. Az egyik legdrágább konyhai alapanyag "vadászatát" mi sem hagyhattuk ki. Bár a titkos lelőhelyeket nem sikerült felfedezni, kipróbáltuk a szarvasgombapálinkát, az erdei vasutat, és részt vettünk egy hétfogásos, szarvasgombás ételeken alapuló lakomán a szilvásváradi Lovas Étteremben.

A vértelen vadászat egy bőséges reggelivel, egészen pontosan egy szarvasgomba-pálinka elfogyasztásával kezdődött a szilvásváradi Lovas Étteremben.  Az italban apró gombadarabkák úsztak, a szarvasgomba aromáját elsőre csak a gyakorlottabb pálinkaivók érezték, nekünk legalábbis nem sikerült. Az ital egyébként törkölyalapú pálinka, amibe méz és levélszerű hártyákra vágott szarvasgomba került. Presztízstermék, különös alkalmakra készül, tudtuk meg a személyzettől.

Tekintse meg galériánkat a szarvasgomba-vadászatról!

A reggeli felvehette volna a versenyt egy kisebb hotel sunday branch kínálatával. Kolbászokkal, sajtokkal, sonkákkal megrakott tányérokkal lavíroztunk a tömegben, etetőszékek, babakocsik és az étterem dizájnelemei, egy tangóharmonika, egy felfüggesztett óriásvasaló, illetve egy hatalmas, gömb alakú pálinkásüveg között.

Ma már nem úri hóbort

Az egyik legdrágább konyhai alapanyag "vadászata" fontos közösségi esemény lett a Szalajka-völgyben. Az idei már a tizenegyedik, a Lovas Étterem nyitása óta minden ősszel volt eddig szarvasgomba-kereső verseny.

A szarvasgomba-vadászat itthon sokáig afféle "úri hóbortnak" számított, pedig több száz éves múltra tekint vissza. Magyarországon már a 16. században is fogyasztották ezt a különleges gumót, ezt pedig onnan tudjuk biztosan, hogy írásos emlékek maradtak fenn arról, hogy bizonyos triflatermő vidékeken a tizedet szarvasgombában kellett beszolgáltatni a földesúrnak, a termőterületeket pedig őriztették. A 18-19. században a Felvidék volt a szarvasgomba-vadászat központja, de akkor még a disznók voltak a főszereplők.

A szarvasgomba-kereső kutyák országos versenyének Szalajka-völgybeli helyszínét erdei kisvasúttal közelítettük meg. A mai alkalom inkább a sportról, mint valódi kutatásról szólt, az ugyanis titok, hogy hol rejtőznek a fák kincsei. Egy vérprofi olasz szarvasgombász még a saját anyukájának sem árulja el, hogy hol van a lelőhely, tartja a mondás.

A szarvasgombákat előre elrejtették a tizenegy versenyző elől az azonos területű pályákon, az azonos feltételek megteremtése miatt. Az a kutya a győztes, amelyik adott idő alatt a legtöbb szarvasgombát találja meg és takarja vissza. Ennek elmulasztásáért pontlevonás jár, és persze akkor is, ha az eb egy kicsit megrágcsálja a méregdrága finomságot.

Oda is fogják adni a szarvasgombát

Erre általában azért nem kerül sor, mert a kutya nem szereti a szarvasgombát, és ellentétben a sertéssel, szívesen oda is adja a gazdájának, amikor megtalálta. Franciaországban és Olaszországban még dolgoznak disznókkal, de csak a környék bejárásárakor. A gazdáik szájkosarat és különböző feszítőeszközöket alkalmaznak, hogy megőrizzék a disznók által megtalált szarvasgombák, illetve az ujjaik épségét. Itthon lecsengett ez a szokás, már csak azért is, mert egy labradort jóval egyszerűbb rávenni arra, hogy naponta többször autóba szálljon.

A négylábú versenyzők egy adott jelre eltűntek a fák között, ahonnan körülbelül 10 perc múlva tértek vissza, ideális esetben a pályán elrejtett öt gombával.

Arra is akadt már példa, hogy a kutya vadon termő triflát is talált útközben.

Megállapítottuk, hogy a gazdáknak is igen jó kondícióra van szükségük, hogy követni tudják a villámgyors kutyákat, főleg, ha a pálya meredeken tart felfelé.

 

 

 

Szóljon hozzá!