luxus (2379) CÍMKETÁR »
|
A Magyar Tengeri Nagyhajós Bajnokság eredményeiA tegnapi versenynappal véget ért a Magyar Tengeri Nagyhajós Bajnokság. Az utolsó két futamra kiváló szél érkezett, így gyors, izgalmas versenyekre került sor. A Deluxe Sailing Team a legnagyobb nevekkel versenyezve az ötödik helyen végzett a Bavaria 42 hajóosztályban, ami kiváló eredmény. A magyar bajnok, mint már tegnap tudtuk, az AIS Sailing Team lett, Czégai Péter kormányzásával. Gyönyörű idő köszöntött a versenyzőkre az utolsó versenynap reggelén, csak éppen a szél hiányzott a jó hangulathoz. A csapatok azért kihajóztak tíz órakor a rajthoz, hátha ez az összetevő is megjön a jó versenyhez.
A Deluxe Sailing Teamnek sikerült, az utolsó előtti futamon harmadszor is megszerezték a negyedik helyet. A következő pályaverseny rajtjánál önhibájukon kívül belekeveredtek egy ütközésbe, ezért a kilencedikek lettek, de ezzel együtt megőrizték összetettben az ötödik helyezést. Az eredmény kiváló, jobb, mint amit vártak, mondta el kérdésünkre Szóda Ákos csapattag. A mezőny jóval erősebb volt, mint tavaly, és így is sikerült egy helyet javítani az eredményen. Jövőre ambiciózus célt tűztek ki: szeretnének dobogón végezni. Az eredmény az új csapattagoknak, illetve annak köszönhető, hogy a verseny előtt már a helyszínen voltak, és gyakoroltak, mondta el Szóda Ákos. Az utolsó élvezetes, gyors versenynap után egyszerre volt kimerült és elégedett minden csapattag. A legnagyobb versenyt, mint az várható volt, a velük versenyző, azaz a Bavaria 42 hajóosztályban induló csapatok vívták. A one design hajókban a legeredményesebb magyar versenyzők mérték össze erejüket. Az első, mint már tegnap tudni lehetett, az AIS Sailing Team lett, Czégai Péterék száz százalékos eredménnyel végeztek az élen. A második és harmadik helyen pontegyenlőséggel végzett a Volksbank csapat Kelemen Tamás kormányzásával, illetve a Litkey Sailing Team Litkey Farkas vezetésével. A Team Amitié Rauschenberger Miklóssal végzett a Deluxe-csapat előtt. A magazinunk által támogatott hajót Berecz Zsombor kormányozta, és több kollégánk is dolgozott a fedélzeten az eredményért. Bavaria 46-ban az LP Média lett a magyar bajnok Gömbös Lóránd kormányossal, Elan 340-ben a CIB II. csapat Ziegler János kormányzásával. Salona 37-ben öt futamgyőzelemmel nyert a SpiriTuss Tuss Miklóssal, a Sun Odyssey 32 osztály győztese a Honda Stabilo Junior Sailing Team lett Bendicsek József kormányossal. Az ORC hajóosztályban egy percig nem volt kérdéses a Pro Partners győzelme, Michal Hruby csapata végig kiválóan versenyzett. Az élő közvetítés is jól sikerült az [origo]-n. A kezdeti nehézségeket a stáb leküzdötte, elhárították a felmerülő technikai akadályokat, így a magyar közönség folyamatosan figyelemmel kísérhette a bajnokságot. "A közvetítés áttörés a magyar televíziózásban, mert olyan technikát alkalmaztak, amit eddig még soha senki, és egyben áttörés a magyar vitorlázás történetében is, mert ilyen hosszú versenyt, ilyen nagy távolságokkal, még senki nem közvetített élőben. Ezzel végre közelebb kerül ez a sport a közönséghez" - mondta Straub Elek, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke. Negyedik alkalommal rendezték meg az Adrián a Magyar Tengeri Nagyhajós Bajnokságot. A futamokra Biogradban, Horvátországban került sor, a hajók minden nap a Marina Kornatiból futottak ki. Deluxe Magazin
Ajánljuk még:
Szóljon hozzá: |
VERTU
Torony
Reagan
Liba
|

















