Már végleges eredmény is született a Nagyhajós Bajnokságon

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Megnyerte a Magyar Tengeri Nagyhajós Bajnokság legsportosabb kategóriáját, a Bavaria 42-est az AIS Sailing Team Czégai Péter kormányzásával. Ezt már az utolsó versenynap előtt kijelenthetjük, mivel eddig hibátlanul versenyezve minden futamon az első helyen értek célba. A Deluxe Sailing Team az igen erős mezőnyben továbbra is az összetett ötödik helyen áll, igen jól és kiegyensúlyozottan versenyzik a csapat.

A tegnapi versenynapon egy túrafutamra került sor a Bavaria 42-es hajóosztályban, ezt is a Czégai Péter kormányozta AIS Sailing Team nyerte. Ez azt jelenti, hogy bármi is történjék a mai versenynapon, ők már biztosan megnyerték a versenyt, hiszen kizárólag futamgyőzelmeik vannak. A szabályok szerint tulajdonképpen el sem kéne indulniuk a mai versenyen, hiszen a leggyengébb eredményét a végelszámolásnál mindenki kiejtheti.

Versenyben a Deluxe csapata

A Deluxe Sailing Team ezen a versenynapon a hetedik helyen futott be, ami azt jelenti, hogy a csapat az összetett versenyben az előzetes számítások szerint őrzi az ötödik helyét. Beszéltünk velük, elmondták, hogy reggel némi szemerkélő eső fogadta őket, és hűvös is volt, de napközben javult az idő. Ami nem változott sokat, az a szél erőssége (pontosabban gyengesége), ezért maradt el a másik tervezett futam.

Ma egy futam lesz (ha az idő engedi), de a csapattagok akkor sem lennének kétségbeesve, ha erre nem kerülne sor. Ugyanis a kiegyensúlyozott versenyzésnek hála egyetlen kiejteni való eredményük van eddig. Persze az utolsó versenynapon egy kiváló helyezéssel akár még javíthatnának is, de erről még az utolsó futam eredményének ismerete nélkül nehéz beszélni.

A szerdai versenynap nem volt különösebben megterhelő, de a csapatok már láthatóan fáradnak. Ezzel együtt azt remélik, hogy az utolsó napra feltámad a szél, és izgalmas pályaversenyre kerül sor. A szerdai befutó a hosszú táv ellenére szorosra sikeredett, mesélték a versenyzők, az első tíz hajó néhány méterre egymástól ért a célba.

Összetettben a hajóosztály második helyén a Litkey Sailing Team áll Litkey Farkas vezetésével, a harmadik a Volksbank csapat Kelemen Tamással a kormánynál. A Bavaria 46 osztályt a Szeviép Sailing Team vezeti Szabolcsi József kormányossal, Ziegler János csapata, a CIB II. az első az Elan 340-esek között,  Salona 37-ben a SpiriTuss Tuss Mikóssal őrzi az első helyet, Sun Odyssey 32-ben pedig a Honda Stabilo Junior Sailing Team Bendicsek József vezetésével az összetett első. Az ORC hajók versenyét továbbra is a Pro Partners vezeti Michal Hruby kormányossal.

Negyedik alkalommal rendezik meg az Adrián a Magyar Tengeri Nagyhajós Bajnokságot, melynek során a nevezők 4 pálya-, illetve 3 túrafutamon mérhetik össze tudásukat.

A futamokra Biogradban, Horvátországban kerül sor, a hajók minden nap a Marina Kornatiból futnak ki. A legjobb magyar vitorlázókat tömörítő mezőny küzdelmeit az [origo]-n élőben is követhetik az érdeklődők az alábbi oldalon.




Deluxe Magazin

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Torony

Torony

A világ legmagasabb tornyai

Átadták a világ legmagasabb tornyát, a Sky Tree névre keresztelt tévétornyot. A rekorder épület továbbra is a dubaji Burdzs Kalifa.

Reagan

Reagan

Elárverezik Ronald Reagan vérét

Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.

Liba

Liba

Libanyakba töltötték a libamájas hurkát

A Budavári Libamájfesztivál hivatalos étele a libamájas hurka lesz libanyakba töltve, tárkonyos mustárral, házi kenyérrel.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5