Rémálom az álomhotelben

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Komoly problémák jelentkeztek a világ egyik legdrágább szállodájának megnyitás utáni első hetében. Tumultus, képzetlen személyzet és víz nélkül maradt vendégek egyaránt előfordultak a dubaji Atlantis szállodában, ahol egyetlen éjszakára négymillió forint a legdrágább lakosztály. Volt olyan lakó, aki egyszerűen rémálomnak minősítette az itt töltött időt.

A nyitás hetében a panaszok egy része abból származott, hogy a lakók órákra víz nélkül maradtak, mert megrepedt a fő vízvezeték. A vizes látványosságairól híres hotel szárazon maradt vendégei megtagadták, hogy elhagyják szobáikat, míg le nem zuhanyozhatnak. Ennek köszönhetően több száz új vendég, akik nem tudták elfoglalni szobáikat, a hallban rekedt.

A komplexum ügyvezető igazgatója, Alan Leibman is elismerte, hogy nem ilyen nyitóhetet képzelt el. Ráadásul még a nyitás előtt történt egy tűzeset a váróban, melynek kára 34,8 millió dollár (6,4 milliárd forint) volt, de a két eset között az igazgató szerint nem volt összefüggés.

A megnyitó alkalmából elárasztották a beköltöző és szolgáltatások iránt érdeklődő vendégek a szállodát, ami miatt nehéz volt megközelíteni az új hotelt. Ugyanezért több helyen tumultus alakult ki a komplexumon belül is, az étteremben emiatt elsőbbséget élveztek az itt lakók, így a máshonnan érkezett vendégek egy részét nem tudták fogadni.

A hatalmas akváriumban van víz, nem úgy, mint a csapokban

Az üzemeltetők ugyanakkor sikernek könyvelték el a nagy érdeklődést, az egyik látványosságot, az akváriumot például 1100-an keresték fel naponta, miközben az előzetes kalkulációkban jobb időszakokra is csak napi 500 emberrel számoltak. Több vendég panaszkodott a szolgáltatások lassúságára, ezen a körülmények ismeretében nem is lehet csodálkozni.

A problémák részben a túlterheltségből, részben a személyzet gyakorlatlanságából fakadtak az üzemeltető szerint, de a magyarázatot a legtöbb vendég érthető módon nem fogadta el. A nehézségek miatt ugyan kárpótolni próbálják a pórul járt vendégeket, mégis volt, aki azt mondta, hogy soha többé nem száll meg ott, ahol számára az első perctől az utolsóig rémálom volt tartózkodni.

Az Atlantis luxusszálloda-komplexum, mint azt cikkünkben megírtuk, egy mesterséges szigeten, a Palm Jumeirah-n nyílt. A 46 hektár alapterületű szállodában 1539 szoba van, témája az elfeledett Atlantisz és az óceán világa. A hálók és fürdőszobák egy része egy hatalmas akváriummal egy szinten van, lakói "együtt fürdőzhetnek” az ebben élő tengeri élőlényekkel.

A hotel legdrágább lakosztálya három hálószobás, 18 személyes, arannyal díszített asztallal rendelkezik, és egyetlen éjszakára 13 ezer fontba, azaz 4 millió forintba kerül.

Az Atlantis egyedül a város hotelkapacitásának 3 százalékát fogja adni, a megnyitón hatalmas tűzijátékkal és Kylie Minogue koncertjével szórakoztatták a vendégeket.






Deluxe Magazin

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

Korea

Korea

Fél kilométeres, láthatatlan torony épül Dél-Koreában

A láthatatlanság illúzióját keltő torony építésébe kezdenek Dél-Koreában, Incheonban.

Cicaszem

Cicaszem

Cicaszemű gyémántóra 110 millióért

A Cat's Eye Tourbillon Haute Joaillerie a Girard-Perregaux egyik legutóbbi, meglehetősen nőiesre sikerült karórája.

Bulgari

Bulgari

Isztambulban is lesz Bulgari Hotel

Terjeszkedik a Bulgari Hotels & Resorts. Legújabb tagját Isztambulban nyitja majd.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5