luxus (2379) CÍMKETÁR »
|
Élő közvetítés a IV. Magyar Tengeri Nagyhajós BajnokságrólCímkék: vitorlázás, hajó, verseny, Magyar Tengeri Nagyhajós Bajnokság Negyedik alkalommal rendezik meg az Adrián a Magyar Tengeri Nagyhajós Bajnokságot, melynek során a nevezők 4 pálya-, illetve 3 túrafutamon mérhetik össze tudásukat. A legjobb magyar vitorlázókat tömörítő mezőny küzdelmeit október 4-11. között az [origo]-n élőben is követhetik az érdeklődők. Idén negyedszer, az Adriatic Challenge (AC) szervezésében másodszor kerül sor a Magyar Tengeri Nagyhajós Bajnokságra (IV. MTNB) Biogradban, Horvátországban, a megmérettetés háziasszonya az RTL Klub műsorvezetője, Barabás Éva lesz.
2008-ban a hajóosztályokban komoly fejlődés mutatkozik. A legsportosabb Bavaria 42 Match kategória mellett megjelenik a kifejezetten versenyzésre felszerelt Salona 37 R flotta 12 hajóval. Az alacsonyabb költségvetéssel rendelkezőkre, illetve kisebb csapatokra is gondolva az új és sportos ELAN 340-esek is szerepelnek majd. Azokat, akik tavaly a versenyzés mellett a kényelmet is előnyben részesítették, a Bavaria 44-esek helyett tíz új, egységes Bavaria 46 cruiser várja. Így az igazi one design kategóriáknak köszönhetően idén is javarészt a vitorlázótudás dönti el az eredményt, de természetesen ott lesz az ORC osztály is (különböző hajók, handicap rendszerben), amiben még több külföldi csapat nevezésére számít az Adriatic Challenge. A növekedést az elmúlt évhez képest jól mutatja, hogy a hajók száma 65-ről 70-re nőtt. Kiemelkedő szám, hogy ezek közül 60 vitorlás "one design" osztályban versenyez, melyek mindegyike megtelt. Ezért az ORC osztályt bővítették, ahová még lehet nevezni. A mezőny is igen erős lesz, hiszen a vitorlázó olimpikonok száma a tavalyit is meghaladva tizennégyre növekedett. Idén a nyolcszoros Kékszalag-győztes, Litkey Farkas és az ötszörös repülő hollandi világbajnok, Majtényi Szabolcs is kormányoz egy-egy hajót. A profik mellett persze érdeklődő "civilek" is lesznek a hajókon, olyan ismert emberek ragadnak majd kötelet, mint Cseh László, Dombóvári Vanda, Dundika és Kocsis Orsi. A tavalyi sikeres kezdeményezést követően 2008-ban is hirdetnek utánpótlás bajnokot. Az AC idén is felajánlotta a bevétel egy részét az utánpótlás támogatására, valamint kedvezményes áron biztosítja a hajókat a serdülő és ifjúsági korú versenyzőkből álló csapatok számára. A fiatalok egy-egy tengeri kapitányi vizsgával rendelkező felnőtt edző irányításával indulnak majd a versenyen.
A versenyen az SOS-gyermekfalvak is képviseltetik magukat, az Adriatic Challenge ugyanis felajánlotta, hogy kifizeti a gyerekek hajóját, továbbá a gyermekfalu nevezési díját is átvállalja. Aki nem tudja a helyszínen nyomon követni az eseményeket, nem marad le semmiről, hiszen az [origo]-n élő közvetítést láthat (400 kbites WMV stream formátumban) október 6-tól 9-ig minden nap, a futamok teljes időtartamában, széljárástól függően körülbelül 10-től 17 óráig. A http://adriabajnoksag.origo.hu oldalon elérhető élő közvetítés előtt és után a napi összefoglalókat és interjúkat tekinthetik meg az érdeklődők. A hat kamerás közvetítés sajátossága, hogy három kamera a vízen, egy pedig a levegőben lesz. A cél, hogy átlátható, és érthető legyen a verseny, ami közelebb hozza mindenki számára a vitorlázást, hiszen Magyarországon még soha nem volt ehhez hasonló teljes értékű élő közvetítés, ekkora távolságokkal, ilyen hosszú vitorlás versenysorozatról. Deluxe Magazin
Ajánljuk még:
Szóljon hozzá: |
VERTU
Torony
Reagan
Liba
|

















