luxus (2379) CÍMKETÁR »
|
58 milliárdért építenek luxusüdülőt SzibériábanWellnessüdülőt tervez építeni a Limitless ingatlan-befektető cég Szibériában. A helyszín azonban nem a híres, vagy inkább hírhedt orosz terület, hanem a Dubaj partvonalán mesterségesen kialakított Világ-szigetek egyik tagja, ahol a várhatóan két éven belül elkészülő 350 millió dolláros komplexumot már idén elkezdik építeni.
A mesterséges földdarabon a tervek szerint még idén elkezdi az építkezést a Limitless ingatlanfejlesztő cég, amelynek szakértői úgy becsülik, két éven belül el is készülhet a luxuskomplexum. A 350 millió dolláros költséggel megépítendő üdülő, amely már a tizedik nagy projektje a beruházónak, 53 villából és vízre épült bungalóból áll majd. Ebből huszonhárom 650-820 négyzetméter közötti privát rezidencia lesz. Ezeket azonban kizárólag ajánlás útján vehetik majd meg a vásárlók, vagyis az értékesítésüknél csak meghívásos alapon lehet jelen lenni. "Az üdülő főképp az egészségre és a wellnessre fókuszál majd. Minden egyes villánknak saját spa kezelőszobája lesz" - tájékoztatott a Limitless szóvivője, aki nem árulta el, mennyibe is kerülnek majd az értékesítendő ingatlanok. Minden villához saját móló, medence, lift, tetőtéri és normál kert, nyári lak és konyha tartozik majd. Természetesen a privát villák lakói szintén igénybe vehetik a szálloda szolgáltatásait, amennyiben ingatlanjuk éppen használaton kívül van, külön kérésre ki is adják azt a többi vendégnek. Az üdülő központi spája 2 ezer négyzetméteres területen fekszik majd, de a komplexum különböző ízvilágot ígérő éttermeknek, művészeti galériáknak, klubháznak, aukciós- és konferenciatermeknek és könyvtárnak sem lesz híján. A wellnessüdülő látványterveit hivatalosan Cityscape Dubai-ban mutatják be a 2008 októberében. Deluxe Magazin
Ajánljuk még:
Szóljon hozzá: |
VERTU
Torony
Reagan
Liba
|

















