Gyémántos koktélshaker gazdag mixereknek

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Két holland cég összefogásával született meg a gyémánt díszítésű koktélshaker, melynek ára 35 ezer euró. Csak a legtisztább köveket használták fel elkészítéséhez.

A Museumplein a holland főváros, Amszterdam egyik legszebb és legexkluzívabb tere, nevét onnan kapta, hogy összesen négy múzeum fogja körbe, ezek egyike pedig a Gyémántmúzeum.

480 drágakővel díszítették a shakert

Ebben a környezetben döntött úgy két "szomszéd", hogy valami különlegeset készít, a téren egyaránt jelenlévő Lucas Bols és a Coster Diamonds összefogásával született meg a gyémántokkal díszített, luxus koktélshaker.

A Lucas Bols az egyik legrégebbi holland vállalat, mely profilja szerint alkoholtartalmú italok forgalmazásával foglalkozik. A céget 1535-ben alapították, éves bevétele 90 millió euró (21,5 milliárd forint) felett van.

A Coster Diamonds - nevével összhangban - drágakövek értékesítésében utazik, a Boston Shaker névre keresztelt, gyémántokkal kirakott "keverőt" a cég szakemberei tervezték meg.

Az elkészítéshez tiszta ezüstöt és 18 karátos aranyat használtak fel, a csillogó berakás 480 drágakőből készült. Ezek teljes súlya 19,05 karát, mind csúcsminőségűek, színüket és tisztaságukat tekintve is.

A Boston Shaker exkluzív bőrtáskába csomagolva érkezik, melyet külön a termék számára tervezett és készített el az Établissements Bernard RDB, mely generációk óta foglalkozik utazótáskák gyártásával és forgalmazásával.

A luxus shaker a House of Bols Coctail kirakatában lesz kiállítva, szemben a Van Gogh Múzeummal. Az újdonság valószínűleg csak az exkluzív ritkaságokat gyűjtők számára lesz érdekes, ára ugyanis 35 ezer euró, azaz 8,4 millió forint.



Deluxe Magazin

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

London

London

Jövőre megnyit Londonban Európa legmagasabb felhőkarcolója

Jövőre nyitja meg kapuit Londonban Európa legmagasabb felhőkarcolója, a The Shard (Üvegszilánk).

Luxus

Luxus

Hogy lett Miami a luxus ellenére a legsiralmasabb város az USA-ban?

A mindig meleg idő, a sok napfény, a fehér föveny, a luxuslakások ellenére Miami lett a legnyomorúságosabbnak kikiáltott város az Államokban.

SUV

SUV

A Lamborghini is betör a SUV-piacra

A szuper-sportkocsikat gyártó Lamborghini követi a Porsche példáját és maga is előáll egy terepjáró szabadidő autó (SUV) modellel.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5