Ötödik éve kísérik fotókiállítások a nemzetközi borfesztivált. Kezdetben pályázattal szólították meg az alkotókat, hogy küldjék be idevágó képeiket. Munkáikból közös kiállítást formáltak. Kiderült, milyen sokan fényképeznek efféléket – felkérés, bármiféle ösztökélés nélkül is. Ettől kezdve egy-egy szerzőt kerestek föl, hogy a saját képi nyelvén szóljon hozzá a szőlő, a bor és a kultúrált borfogyasztás témájához.

Miután a Vörösmarty térről a Budai Várba költözött a mind nagyobb sokadalommá növő, több napos borünnep, a Nemzeti Galéria fogadta be a fotókiállításokat. Ezek a borvidékeink tájképi szépségeiről szóltak, többször a leghíresebbről, Tokaj-Hegyaljáról, tavaly pedig szőlő- és borkultúránk hátországáról, a hagyományos paraszti életformáról - mindig más szerzőtől.

Az idei kiállítási lehetőséget (szeptember 10-21. között) a Debrecenben élő Hapák József kapta meg. Az ő személye is telitalálat. Elképzelését következetesen végigvitte. Egyszerre sorakoztatta fel az egyházi gyűjteményekben őrzött, miseborhoz való serlegeket és a műemlékeket.

Borfesztivál után kiállítás

Negyvenkilenc óriásfotóját kétszer annyiból állította össze. Képei ugyanis montázsok. Egy-egy ötvösremek tárgyfotóját hozta össze annak a vidéknek a legszebb műemléki fotójával. (Ez leginkább épület, máskor belső kép vagy Árpád-kori falfestmény egy részlete.) A montázs veszélyes műfaj, sok buktatója van, Hapáknál mégis működik. Csodálattal veszi kézbe az ódon kupákat és kelyheket, féltő szeretettel tekint a régi korok építményeire.

A mester klasszikus felszerelést használ. Okkal ragaszkodnak a műemlékek hivatásos megörökítői a nehéz, de gondos beállításokat lehetővé tevő műszaki fényképezőgépeikhez. A fotók összeillesztése viszont már digitális módszerrel történt, Filakowszy György grafikus jóvoltából.

Hapák József szerényen fényképésznek titulálja magát, és büszke arra, hogy már a harmadik generációban öröklődik a műves mesterség. Nagy számú korábbi produktumai is magas fokú mesterségbeli tudását igazolják: a fotóalbumok, múzeumi katalógusok, reprezentatív naptárak esetében sem tolakodott a témái elébe.

A Nemzeti Galéria "A" épületének földszinti kiállítótere nagy, nyugodt falfelületeket kínál, ezzel okosan gazdálkodott az alkotó. Látványterve - miért ne neveznénk így a fotókiállítás rendezésének mikéntjét? - valósággal megemeli a képeit.

A fotók legtöbbje álló formátumú, ezt a befoglalást kívánják a serlegek is. A két méteres, függőleges képmezők magasba röpítik a tekintetünket - ugyanezt éljük át gótikus templomaink belső terében is. Ezt a szemmozgást időnként feloldja a horizontális képeivel.

Mindegyik kép színes. A mai, jó nyersanyagok révén olykor túlságosan is színekre figyelünk. Az ónkupák szürkéinél támad az a gondolatunk, hogy fekete-fehérben sem lett volna rosszabb a kiállítás.

A legelső képnél bibliai idézet fogadja a tárlatlátogatót:

"És vévén a poharat és hálákat adván, adá azoknak, ezt mondván: Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, az új szövetségnek vére..."

A bor áldozati ital, szentség, építi a lelkünket és szellemünket, gondolatainkat filozófiai magasságokba emeli.

A kiállítóteremben egy kicsit mi is átlényegülünk.



Deluxe Magazin

 

 

 

Szóljon hozzá!