A világ legjobb strandjai

Címkék: luxus, utazás, strand, tenger

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Itt az ősz, hamarosan sárgulnak a falevelek, a nappalok is egyre rövidebbek. A nyár már csak szép emlék, melyet a világ legjobb strandjairól készült legújabb összeállítással próbálunk kicsit visszaidézni.

Az utazási irodák manapság készek bármilyen igényeket kiszolgálni, ennek megfelelően télen is nyugodtan elutazhatunk nyaralni. Ebben az évszakban főleg egzotikus célpontok jöhetnek szóba, a nagy többség ezért továbbra is júniustól augusztusig "esik túl" az évi rendes pihenésen.

Az ősz azonban immár itt van, a nyári hónapok most már csak szép emlékképek lehetnek. Van, aki örül ennek, de jóval többen lehetnek azok, akiket szomorúsággal tölt el mindez, kétségbeesésre azonban nincs ok: itt vannak a világ legjobb strandjai, máris lehet tervezgetni a következő nyaralást.

Nagyon lágy az Anse Victorin fehér homokja

Amit egyszer mindenképp látni kell azok szerint, akik már jártak ott, az a bahamai Pink Sands. A strand arról kapta nevét, hogy a parton olyan homokot simogat a tenger, mely bizonyos szögekből lágy rózsaszínnek látszik. Kilométereket lehet gyalogolni anélkül, hogy bárkibe belebotlana az ember, ez a tulajdonsága Pink Sandset különösen népszerűvé teszi a romantikára vágyók körében. A víz kristálytiszta, egy utazó szerint "olyan, mintha Evian lenne, bár kicsit sósabb."

A Seychelles-szigetekhez tartozó Fregate-on kell keresni az Anse Victorin strandot, melynek fehér homokja olyan lágy, hogy a léptek nyomán finom surrogást hallani mindenfelől. A tenger színe a kékeszöldtől a tiszta gyémántig terjedő skálán mozog, de a hangulatot fokozza a part mögött elterülő, számtalan trópusi madárnak otthont adó erdő is. Merengésre a szétszórt sziklatömbökön van lehetőség.

A franciaországi St. Tropez nem csupán csendőrjeiről ismert, hanem a Pampelonne strandról is, mely nem sokat változott az évtizedek során. Régen is, most is tömve van luxusautókkal a környék, a sztárok kedvelt kikapcsolódási helye: Bill Gates, Beyoncé és P. Diddy sokszor megfordul errefelé.

Noordhoek lovaglásra ideális

A dél-afrikai Fokváros Noordhoek strandja nem éppen fürdőzős helyszín, az óceán errefelé hideg és viharos. Viszont ez a világ egyik leglenyűgözőbb szeglete azok számára, akik a fehér homokon szeretnének lovagolni. Több mint hat kilométer hosszú a partszakasz, melyet csupán néhány dűne "csúfít el". A helyi Imhoff Equestrian Centre kétórás túrákat indít naponta kétszer a strandon.

Hajóval vagy gyalog lehet megközelíteni a Borosüveg-öblöt

Az Ausztráliához tartozó Tasmania szigetén található a furcsa nevű Wineglass (Borosüveg)-öböl, melyet két módon lehet megközelíteni: hajóval vagy gyalog. A második lehetőség könnyűnek nem nevezhető, a Freycinet Nemzeti Park büszkeségébe a hegyeken át több mint háromórás út vezet, benne egy negyvenperces meredek kaptatóval. A tiszta homok, a védett, zafírkék öböl és a madárvilág azonban mindenképp megéri a fáradságot.

Antigua fennhatósága alá tartozik a Prickly Pear-sziget, mely különlegessége miatt kiérdemelte, hogy 1988-ban nemzeti parkká nyilvánítsák. Itt mindent szinte érintetlenül, a maga természetességében élvezhetnek a látogatók, akik azért jobban teszik, ha jachttal érkeznek. Máshogy nem is nagyon tudnának. Kötelező kör a Vixen Pointnál való fürdőzés, a strand közel van a híres Necker-szigethez.

Mnemba a világ egyik legromantikusabb szigete

Tanzánia eddig nem kifejezetten strandjairól volt híres, pedig a Mnemba-szigeten megvan minden, amivel egy strand csak büszkélkedhet. A kis, romantikus földdarab fél óra alatt körbejárható, egyik oldalán korallszirtek szegélyezik a partot, míg a másikon nagy erővel törnek meg a hullámok az éles sziklákon. A homok krémesen fehér, a szerencsések még teknősökkel is találkozhatnak.

A Galapagos-szigetek Gardner-öble az Isla Espanolán már inkább természetjárók számára ajánlott, a nagyjából két kilométeres, fehér homokos partszakaszt ugyanis csak a nemzeti park munkatársainak segítségével lehet megközelíteni. Ennek egyszerű oka van, az öbölben és környékén számtalan védett faj él, úszni és búvárkodni ezért csak felügyelettel lehet.

Különleges szépségek Fernando do Noronha szigetén

A Brazíliához tartozó Fernando de Noronha-sziget a szárazföldtől több mint háromszáz kilométerre található, a bejutást szigorúan szabályozzák: naponta csupán pár száz látogató léphet be.

A strandok közvetlenül a kis falvak mellett találhatók, körülölelve a természet szépségeivel. Még kialudt vulkánt is találni, melynek krátereit a tenger kisajátította, és privát "uszodákat" alakított ki benne.

A malajziai Pangkor Laut-sziget Emerald-öble garantáltan soha nincs turistákkal zsúfolva, a sziget ugyanis magánkézben van.

A környéken háromezer faj él, a langyos, kellemes vízbe aranyszínű homokparton át lehet eljutni.


Deluxe Magazin

 

 

 

1 komment

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Torony

Torony

A világ legmagasabb tornyai

Átadták a világ legmagasabb tornyát, a Sky Tree névre keresztelt tévétornyot. A rekorder épület továbbra is a dubaji Burdzs Kalifa.

Reagan

Reagan

Elárverezik Ronald Reagan vérét

Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.

Liba

Liba

Libanyakba töltötték a libamájas hurkát

A Budavári Libamájfesztivál hivatalos étele a libamájas hurka lesz libanyakba töltve, tárkonyos mustárral, házi kenyérrel.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5