Aranyárban mért tea Szingapúrban

Címkék: tea, luxus, Szingapúr

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

A TWG Tea Szingapúr egyetlen luxus teaboltja. Az exkluzív szalonban 600-féle kiváló minőségű teából választhatunk, amelyek közül némelyik kilónkénti ára eléri a 800-3000 dollárt, vagyis a 132-494 ezer forintot is.

Előkelő körülmények között, elegáns közegben hódolhatnak szenvedélyüknek a szingapúri teakedvelők. A kínai, japán és az angol szertartás után - a TWG Tea-nek köszönhetően - az egykori brit gyarmaton is lehetőség van ötcsillagos körülmények között elfogyasztani egy jó csésze teát.

600-féle tea várja a nyugodt percekre vágyókat

A luxus teaszalonban mindemellett a választék is igen bőséges: mintegy 600-féle teakeverékkel rendelkeznek. A belvárosi kereskedelmi központban nyitott, európai hangulatot árasztó, hangulatos bárban kristálycsillárok, fa díszítőelemek és aranyozott tükrök is helyet kaptak.

Manoj Murjani, a szingapúri székhelyű TWG Tea vezérigazgatója a cég létrejöttének ötletét azzal magyarázta, hogy bár a vezető teatermelők ázsiaiak, mégsem volt luxus minőségű teamárka a térségben.

Az indiai, kínai és szingapúri gazdasági virágzás következtében egyre növekvő számú újgazdag örömmel áldoz luxuscikkekre, köztük teákra is.

"Úgy éreztük, itt az ideje haladni a korral, hogy tegyünk azért, hogy a tea ne csak egy nedű legyen, amit már a nagyapáink is élveztek, hanem a fiatalok által is kedvelt divatos, sikkes, előkelő ital" - mondta el a cég egyik vezetője.

A TWG Tea a minőséget és az egészséget szem előtt tartva, a gondosan kiválogatott tealevelekhez kizárólag természetes összetevőket ad hozzá, így fűszereket, virágokat és gyümölcsöket.

A szalonban fekete (köztük Darjeeling és Ceylon), zöld, fehér, sőt egyes ritka sárga teák is megvásárolhatók, illetve fogyaszthatók. Ez utóbbi a bolti rész legdrágább terméke, kilónkénti ára akár 800-3000 dollár, vagyis 132-494 ezer forint is lehet.



Deluxe Magazin

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

Van Gogh

Van Gogh

Liz Taylor van Goghja elkelt

10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került Vincent van Gogh-festményén.

Cernotto

Cernotto

Világszenzáció lesz a magyar magántulajdonban lévő Szent Katalin

Fáy András restaurátorral egy 700 millió forintra taksált, és magyar tulajdonban lévő műről beszélgettünk.

Aston

Aston

Sárkányos Aston Martin csak kínaiaknak

A Dragon88 szériából csak 88 modell készül, és csak Kínában vásárolható meg.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5