luxus (2379) CÍMKETÁR »
|
Kötelező volt a megjelenés a halott milliomos partijánKötelezővé tette a tiszteletére rendezett partikon való részvételt egy milliomos. Azokat a rokonokat, akik nem jelentek meg, és nem tudták igazolni a hiányzás okát, még végrendeletében kizárta az örökségből. A román származású, egyesült államokbeli milliomos, Robert P. Schwartz minden évben augusztus első hétvégéjén rendezett partit családtagjainak. A megjelenés kötelező volt mindenkinek, aki betöltötte a 13. életévét, írta a Naples News című olasz lap.
A partik szervezésére egy külön bizottságot állított fel, amelyben többek között felesége, fia és lánya gyakorolták a hatalmat. Az ő feladatuk volt a partik lebonyolítása, és a "lógósok" megbüntetése. Elrendelte, hogy ha egy rokon nem tudja hitelt érdemlően igazolni távollétét, súlyos következményekre számíthat: a hiányzókat ki kell zárni a tekintélyes örökségből, a rájuk eső összeget pedig egy főiskola ösztöndíjalapjának kell utalni. Mielőtt sajnálni kezdenénk a bulizásra kényszerített rokonságot, meg kell említeni, hogy a milliomos a partizók összes költségét magára vállalta: az autóbérlés, a szálloda, az étkezés és repülőjegy árát is megtérítette, kivéve, ha a családtagok az első osztályon kívántak utazni. A milliomos a partik helyszínének a floridai Ritz Carlton Naples-t javasolta. "A célom az, hogy a partik magas színvonalúak és élvezetesek legyenek" - olvasható a rendelkezések között. Azt is megírta, hogy semmilyen ésszerű kiadáson nem spórol, ha élvezetesebbé teheti a partit. A rendelkezésben szerepelt az is, hogy a kötelező partizásnak csak a felesége szándéka vagy halála vethet véget, de 10 évig mindenképpen meg kell rendezni a "kényszeres" bulikat. Az özvegy tavaly döntött úgy, hogy felhagy a bulik szervezésével, és írásba foglalta, hogy a rokonok megkaphatják részüket az immár csaknem 8 millió dollárra rúgó örökségből. A kiskorúak 30 éves korukig részletekben kapják meg a részüket, de csak miután DNS-vizsgálattal igazolták jogosultságukat. Az valószínűleg már soha nem fog kiderülni, hogy a milliomos miért ragaszkodott a post humus partikhoz, és az sem, miért augusztusban ünnepelte a születésnapját, mert a személyes okmányai alapján áprilisban látta meg a napvilágot. Deluxe Magazin
Ajánljuk még:
Szóljon hozzá: |
VERTU
Torony
Reagan
Liba
|

















