A legjobb luxus tengeralattjárók

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Légszennyezés, globális felmelegedés, kifosztott ásványkincs-lelőhelyek, nem csoda hát, hogy a felszíni élhetetlenség felé vezető úton sok tudományos-fantasztikus író víz alatti városokat vizionál. Íme a legjobb luxus tengeralattjárók ezek megközelítéséhez.

Még néhány évtized, és a világ egy-két országa annyira túlnépesedik, hogy kénytelen lesz víz alatti városokat építeni. Ezekben csak tengeralattjárókkal lehet majd közlekedni, de ez még a távoli jövő, kár ennyire előreszaladni.

A luxus vízi járműveknek azonban, haladjanak akár a víz felszínén, vagy alatta, már most is tekintélyes piaca van, akik megtehetik, már csak kedvtelésből is vásárolják ezeket. A víz alatti világ szerelmesei egyre több és több gyártó termékei közül választhatnak, a kínálat folyamatosan nő.


A spanyol tervező, Guillermo Sureda-Burgos például három olyan személyi tengeralattjáró terveit is elkészítette, melyek bármikor tulajdonosaik rendelkezésére állnak. A Submersible Concepts sorozat járművei óránként négy-hat csomós (7-11 km/óra) sebességgel képesek haladni, az XS100 Trio Alphában három személy foglalhat helyet, míg az XS100 Duo Betában és Deltában ketten utazhatnak.

Az AQUA tengeralattjáró terveit a szöuli egyetem két kutatója, Szung-csul Jang és Vong-hi Han készítette, a jármű hangsúlyozottan egyszemélyes. A páros 2008-ban elnyerte az IDEA dizájn kitüntetést az AQUA-val, melynek formáját a jó közegellenállás érdekében delfin alakúra tervezték.

A különleges alkotásairól híres svájci Rinspeed műhely a márciusi Genfi Autószalonon megint előállt egy csodabogárral. Frank M. Rinderknecht ezúttal egy kétéltű (vagy hároméltű?) járművet épített, mely szárazföldön, vízen és víz alatt is képes közlekedni. A Kém, aki szeretett engem című James Bond-film híres tengeralattjáró Lotus Espritje után most itt van a világ első valódi búvár autója, a Rinspeed sQuba. Míg 30 évvel ezelőtt az alábukó Lotus csak animáció volt, addig a Rinspeed sQuba valóban képes alámerülni, akár tízméteres mélységben is tud haladni.

A C-Quester tengeralattjárók az U-Boat Worx munkái, két kivitelben érhetők el. A CQ1 egyszemélyes, míg a CQ2-ben két személy fedezheti fel a nagy mélység titkait, az apróságok maximális merülési mélysége száz méter körüli. Viszont akkumulátorral működnek, egy töltési ciklus 12 órán keresztül tart, és két és fél órás folyamatos működést biztosít.

Az EXOMOS vállalat egész sorozat olyan tengeralattjárót kínál, melyeket különböző kémfilmek inspiráltak. Herev Jaubert tervező modelljei személyes és katonai célokra is használhatók, minden ügyfél olyat kap, amire feltétlen szüksége van. A konfigurációs lehetőségek is széleskörűek, készülnek egy- és többszemélyes darabok is.

Az Innespace Sea Breacher igazi mechanikus delfin, mely az F-22 Raptor vadászgép pilótafülkéjét használja. Ez a megoldás lehetővé teszi, hogy a sofőr és utasa elé is mesés tengeri panoráma táruljon. A járművet kutatási és felderítési célokra is lehet használni, felületén ugyanis több kamerát helyeztek el. A Sea Breachert egy Atkins-motor hajtja, melynek teljesítménye nem is kicsi, pontosan 175 lóerő.

A SEAmagine Ocean Pearl modellje a jelenlegi legmodernebb technológiát testesíti meg, legalábbis ha tenger alatti kutatásról van szó. A kétszemélyes jármű maximális merülési mélysége 153 méter, tökéletes gömb alakú kabinja feledhetetlen panorámát biztosít. Az utasok életjeleire számtalan szenzor figyel, a kabin pedig kagylószerűen nyílik, egyszerű ki- és beszállást lehetővé téve.

A különlegességekre szakosodott Subeo vállalat saját bevallása szerint a világ első víz alatti sportkocsiját alkotta meg az Aquariusszal. A jármű maximális merülési mélysége száz méter, életfenntartó rendszerei 74 órán keresztül képesek folyamatosan működni. A sportkocsi elnevezés persze érdekes, az akkumulátoros jármű maximális sebessége ugyanis 15 km/óra körül van, ára viszont nyilvános: aki ilyen játékszerre vágyik, másfélmillió dollárt (249 millió forintot) kénytelen fizetni.

Az 1993-ban létrejött amerikai U.S. Submarines polgári célú tengeralattjárókra specializálta magát. A cég Triton 1000 nevű, tenger alatti közeledési eszköze összesen két utas számára elegendő hellyel bír. Bár nem ez a legkisebb kifejlesztett modellje a cégnek, kétségtelenül kecses jószágnak tűnik a milliomosok körében megszokott, minden luxussal felszerelt példányokhoz képest. Tévedés volna azonban azt gondolni, hogy a Triton 1000-et ne a dúsgazdagok játékszerének szánták volna a készítők. A személyi tengeralattjáró kereskedelmi ára ugyanis "csekély" 1,69 millió dollár, vagyis 267,1 millió forint.

A kétszemélyes Deep Flight Super Falcon egy vékony víz alatti jármű, melyet a vadászgépekhez hasonlóan szárnyakkal szereltek fel. Az akkumulátoros gép egy joystick-szerű eszközzel irányítható, merülési és emelkedési sebessége kiemelkedő. Tulajdonképpen ára is, a gyártó ugyanis kétmillió dollár (331 millió forint) körüli összeget kér érte.

Repülés a tenger alatt

A Hyper-Sub Submersible Powerboat picit kakukktojásnak számít, hiszen nem igazi tengeralattjáró, hanem egyben hajó is. Csupán méreteinek köszönhetően is kiemelkedő luxust tud biztosítani utasainak, a víz felszínén 60 kilométeres óránkénti sebesség körül tud haladni, míg lemerülve 8 kilométeres sebességre képes. A kétéltű ára 3,5 millió dollár, azaz 580 millió forint.

Akiknek mindez nem lenne elég, vessen egy pillantást a Phoenix 1000 tervrajzaira. A U.S. Submarines 78 millió dollár, azaz 16 milliárd forint ellenében valóságos úszó víz alatti várost varázsol számunkra. A 65 méteres óriás három szinten összesen 460 négyzetméternyi utasteret kínál. Legfelül a jachtokéhoz hasonló flybridge-et találunk. Ez alatt helyezkedik el a hatalmas, nyomásálló ablakokkal körbevett szalon, ahonnan fantasztikus kilátás nyílik a víz alatti világra. A szalon elejében egy egyszerűsített kapitányi állás helyezkedik el, a Phoenix innen is irányítható, ha a felszínen haladunk.

A két alsóbb szinten találjuk a valódi pilótafülkét, a személyzeti hálókat, a konyhát, a vendégek kajütjeit és a tulajdonos luxuskabinját. A Phoenix 15 napot képes egyhuzamban a víz alatt tölteni.

Ugyan 305 méternél mélyebbre ez a modell sem tud merülni, de segít a problémán a hozzá tartozó mini-tengeralattjáró, amellyel kétszer ekkora mélységbe is lemerészkedhetünk. A 2-8 személyes jármű a mentőcsónak szerepét is elláthatja.

A Phoenixet emellett olyan speciális zsilippel is felszerelték, amelyen keresztül búvárruhában kiúszhatunk a hajóból, ha szeretnénk testközelből is megismerni a víz alatti világot.


Deluxe Magazin

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Időkímélő munkavégzés: a pomodoro technika

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

Továbblépés a mindennapokban (x)

Továbblépés a mindennapokban

Továbblépés a mindennapokban

Amikor az ember megvette élete első autóját, és képes volt azért felkelni éjszaka, hogy odamenjen az ablakhoz és megnézze, ott
áll-e még az utcai lámpa alatt...



Kindle

Kindle

Erősebb és könnyebb lett a Kindle

Egy jól működő böngészővel lehet számítani az eladások felpörgésére.

Még egy bőr

Még egy bőr

Futószalagon készülnek az egyedi Paganik

Újabb egyedi autót készít egyik megrendelőjének a Pagani.

Váci módra

Váci módra

Mária Terézia kedvenc ételei

A népes főúri család étkezési szokásait elevenítették fel a Váci Világi Vigalom idején.

Pokerdoboz
Duke érvelt

Duke érvelt

Az online pókerrel kapcsolatos törvénymódosítások lehetőségeiről vizsgálódik az amerikai Kongresszus.

Top5