Bizarr testkezelések gazdagoknak

Címkék: kezelés, szépülés, luxus

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Egyre több spa alkalmaz világszerte bizarr módszereket vendégei szépülésére. A regeneráló, ám egyúttal őrült kezelések között találunk delfines, madárürülékes vagy éppen gondolás megoldásokat is.

A halak, a fülemülék és a kígyók egykor csak az állatvilág szereplőiként jöhettek szóba, ám mára a tehetős ügyfeleket kiszolgáló spák figyelmét is felkeltették. A szépségközpontok kúrái között nem csak állatok játszanak főszerepet, hiszen számos egyéb, őrült módszerrel is kecsegtetik a szépülni vágyó ügyfeleket.

A halak az elhalt bőrt rágcsálják le

Május 1-jétől Magyarországon is elérhető az az arckezelés, amelynek során 24 karátos aranylemezzel borítják be a szépülni vágyók arcát. A budapesti Szép Heléna Kozmetikai Szalon Umo luxuskezelése során színtiszta aranylapocskákkal fedik be a vendégek arcát, amely után feszesebb és bársonyosabb lesz a bőr.

Egyes források szerint már Kleopátra is színarany éjjeli aranypakolással tartotta karban arcbőrét, és a jelek szerint a csillogó szépségfortélyra ma is van igény. A japán Umo cég kezelését a Beautyworld Japan szépségipari kiállításon mutatták be, azóta a világ számos pontján alkalmazzák.

A velencei gondolamasszázst a Hotel Ciprianiban próbálhatják ki a szépülni vágyók. A Casanova Spában előjegyezhető program során a világ egyik legromantikusabb városát tekinthetjük meg egy gondolában, miközben szakképzett masszőr kényezteti tagjainkat.

A malajziai Selangorban található Sampuoton Spa szintén nem nélkülöz egy hátborzongató testkezelést. A halterápia során halak közt pancsol a vendég, akinek elhalt bőrét apró halak "rágcsálják le". A legfeljebb kissé csiklandós, ám fájdalommentes bőrfrissítést követően simább, egyenletesebb bőrfelszínnel távozhatnak a vendégek. 

Az Egyesült Államok sincs híján különleges spa-élményeknek. A Virtuális Delfin Terápiát a kaliforniai  La Quinta Healing Arts Spában próbálhatják ki azok, akik a tengeri világ rezdüléseire szeretnének kikapcsolódni.

A Palm Springs-i szépségközpontban egy vibráló asztalon fekve gyönyörködhetünk a plafonra szerelt plazmatévén úszó delfinekben, miközben a kikapcsolódást egy fülhallgató teszi teljessé, amelyben a delfinek hangját hallgathatjuk. Akinek mindez nem volna még elég, egy pihe-puha, rezgő delfinbábut is kap, amit a mellkasára szoríthat.

Kevésbé giccses, ám nagy eséllyel taszítóbb ennél a madárürülékes arcpakolás. Az eljárást a maui Diamond Hawaii Resort & Spa hotel masszőrei, valamint New York egyik legelőkelőbb day spája, a Shizuka is alkalmazza.

A szárított és természetesen szagtalanított fülemüle-ürülékkel dúsított pakolás tökéletessé teszi az arcbőrt. A hawaii szálloda deluxe lakosztálya és a rendhagyó arckezelés napi 300 dollárba, azaz 48 ezer forintba kerül, míg a New York-i szalon csomagjáért közel 200 dollárt, vagyis 32 500 forintot kell fizetnünk.

Kevesen bírnák idegekkel

Az egyik legvérfagyasztóbb kezelés minden bizonnyal a hüllős. A kígyómasszázsra Izrael északi részén fizethetünk be, 70 dollárért, azaz 11 ezer forintért. Az Ada Barak spájában alkalmazott terápia lényege, hogy az egyébként nem mérges hüllők tekergő mozgásukkal feloldják a páciensek izmaiban keletkezett csomókat, egyúttal a feszültséget is nagy eséllyel elűzik.

Ha valaki oldottabb körülmények között lazítana inkább, akkor a keringést élénkítő, méregtelenítést elősegítő sörterápia lehet a legmegfelelőbb.

A folyékony sör alkalmazása természetesen nem szájon keresztül történik, hanem a bőrön keresztül igyekszik a módszert alkalmazó cseh Chodova Plana sörfőzde a legértékesebb összetevőket bejuttatni a vendég testébe.

A sörrel teli kádba természetesen kizárólag első osztályú minőségű italt töltenek, amit ha valaki megkíván, a kúra után a bárban meg is kóstolhat.





Deluxe Magazin

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb
Wellness kereső

Szabadszavas keresés településnévre

Összetett keresés

Település

Wellness típus

Besorolás

Torony

Torony

A világ legmagasabb tornyai

Átadták a világ legmagasabb tornyát, a Sky Tree névre keresztelt tévétornyot. A rekorder épület továbbra is a dubaji Burdzs Kalifa.

Reagan

Reagan

Elárverezik Ronald Reagan vérét

Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.

Liba

Liba

Libanyakba töltötték a libamájas hurkát

A Budavári Libamájfesztivál hivatalos étele a libamájas hurka lesz libanyakba töltve, tárkonyos mustárral, házi kenyérrel.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5