Kettévágják, majd megtoldják a kicsi jachtokat

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Egy hajóutakkal foglalkozó cég megoldást kínál azoknak a jachttulajdonosoknak, akik úgy érzik, túlságosan kis méretű a luxushajójuk. A megtoldás drasztikus, de igen költséghatékony.

Ha egy milliomos vagyona gyarapodni kezd, általában szeretné lecserélni jachtját egy számmal nagyobbra. A "kinőtt" hajótól megszabadulni azonban nem mindig egyszerű, az újra pedig sokszor akár éveket is várni kell.

Kinőtte a gazdája

A hajóutakkal foglalkozó Royal Caribbean cég a közelmúltban megoldást talált erre a problémára. Egy speciális technológia segítségével a jachtok mérete megnövekedhet a tulajdonos igényeinek megfelelően. Ahelyett, hogy új, nagyobb jacht vásárlására kellene milliókat költeni, egyszerűen kettévágják a hajót, középen megtoldják, majd hozzáillesztik a levágott részt.

Ezzel az eljárással egy 12 emeletes hajó, az  Enchantment of the Seas egy 270 méteres "apróságból" tekintélyes, 302 méter hosszú hajóvá változott. Az eredetihez képest így 153-mal több kabin kaphatott benne helyet. Az átalakítás mindössze 30 millió dollárba (4,7 milliárd forintba) került a megrendelőnek.

A hajótoldás azonban fordítva nem működik, pedig a dúsgazdag jachttulajdonosok gyakran szembesülnek azzal az égető problémával, miszerint az álomhajó megvásárlása után derül ki, hogy kissé túl nagy járművet szereztek be.

Hasonló csapdába esett Larry Ellison, az amerikai Oracle szoftveróriás elnöke is, aki a világ második legnagyobb privát jachtját, a 140 méter hosszú Rising Sun nevű hajót mondhatta magáénak.

Az úszó palota a Power&Motoryacht magazin szerint 377 millió dollár (60 milliárd forint) értékű, tulajdonosa többször is úgy építtette át, hogy garantáltan hosszabb maradjon a vetélytársakéinál. 

A luxusjacht azonban túl nagy volt ahhoz, hogy a magánhajók számára fenntartott részen lehorgonyozzon, így a milliomosnak a tartályhajókkal zsúfolt ipari kikötőkben kellett tartózkodnia.

Ellison így a hajót eladta David Geffennek, egy hasonló anyagi körülményekkel rendelkező barátjának.

A milliomos már meg is rendelte új jachtját, ami mindössze 80 méter hosszú lesz, és 2010-re fog elkészülni. 




Deluxe Magazin

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

Trendek

Trendek

Wellnessfüggő magyarok?

Felemás évet tudhat maga mögött a hazai turisztikai piac.A szállodák , főleg a wellness, viszont jól teljesítettek.

Hello Kitty

Hello Kitty

Kínában megnyílt az első Hello Kitty étterem

Egy átlagos étkezés 5500 forint körül mozog, foglalni pedig mindenképp időben érdemes.

Van Gogh

Van Gogh

Liz Taylor van Goghja elkelt

10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került Vincent van Gogh-festményén.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5