Ajánlott borok a Rhône-vidék déli részéről

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

A Rhône-vidék déli része a francia borvidékek hierarchiájában meglehetősen előkelő helyet foglal el. Burgundia, Bordeaux, Champagne és a Beaujolais mellett az egyik legnagyobb presztízsű hely a világ boratlaszán. Feltérképeztük, illetve megkóstoltuk az itthon kapható Rhône-menti borokat is.

Még nem Provance, de már hamisítatlan mediterrán feelinget lehel a táj, szünet nélkül berregnek a kabócák, szinte feketék az olajfák, lilán hullámoznak a levendulamezők, délibábosan vibrál a föld fölött a levegő, a bokorszerűen művelt, leginkább ikebanára emlékeztető szőlőtőkék pedig bokáig állnak a kavicsszőnyegben.

Erről a vidékről mintha elhordták volna a termőföldet. Helyette gleccserekben simára csiszolódott öklömnyi kavicsok, kövek alkotják a terroirt.

A borvidék maga jelenti a garanciát a minőségre

Szőlőfajta tekintetében változatos és gazdag a kép. A vörösbort adó fő fajta a grenache, melyet az itt régóta őshonos syrah-val és mourvedre-rel házasítanak. De a borvidék szívét jelentő Chateauneuf-du-Pape területen tizenhárom szőlőfajta is alkothatja a híres-nemes küvét.

A Côtes du Rhône 40 ezer hektáros AC (Appelation Controllé) eredetvédettséget élvező területet jelent. Változatos borvilágában megtalálható az ízletes fehérbor, a zamatos rosé és a gyümölcsös vörösbor. Többségük csak egyszerűen jó: könnyed, csersavas, laza, üde. A komolyabbak mélységüket és hosszúságukat tekintve felveszik a versenyt a legjobb bordeaux-i borokkal.

Ahhoz, hogy eligazodjunk a Côtes du Rhône bonyolultnak tetsző világában, nem kell mást tennünk, mint alaposan megvizsgálni a címkét. A bor címkéje olyan, mint a térkép.

Côtes du Rhône

A legtágabb származáshely megnevezés a Côtes du Rhône , ez a Rhône völgyében előállított fehérborokra, rosékra és vörösborokra utal. A tág megjelölés már egyfajta garanciát jelent, biztosak lehetünk benne, hogy az üveg tartalma erről a vidékről származik, valószínűleg egész jól iható nedű, a legritkább esetben kell a csapba önteni. Vannak közöttük kiemelkedő tételek és harmatgyenge borocskák egyaránt.

A legfontosabb persze itt is a termelő neve, akik közül persze aligha ismerünk valakit. A megbízhatók közé tartozik a Domaine Gramenon, a Domaine La Réméjeanne vagy a Domaine Rouge Garance. A hozzáértő, neves borszakértő, Hugh Johnson is ezeket ajánlja figyelmünkbe.

Egyetlen ismerős név emelkedik ki ebből a bortengerből, Perrin. A Perrrin család borai nálunk is beszerezhetők. Néhányat mi is megkóstoltunk belőlük, jegyzeteinket cikkünk végére tartogatjuk. Most azonban merüljünk mélyebbre a címke és a Côtes du Rhône hierarchiájának elemzésében.

Côtes du Rhône -Villages

A Côtes du Rhône borok felsőbb iskoláját azok a nedűk jelentik, amelyek címkéjén a Villages utótag szerepel. Egészen pontosan 95 falu jogosult a Villages utótag viselésére. Ha ezt olvassuk a palackon, biztosak lehetünk benne, hogy tartalmas, kiemelkedően jó bort fogunk inni.

Aztán van 16 falu, amely a saját nevét is odabiggyesztheti a címkére. Az olyan nevek, mint Vinsobres, Rasteau, Cairanne, Vacqueras, valóban garanciái a magas minőségnek.

Chateauneuf-du-Pape

A Dél-Rhône-nak egyébként két centruma is van. Az egyik Chateauneuf, a híres Chateauneuf-du-Pape borok hazája. A másik Gigondas, amely korábban egy volt a Villages-ok között, ma már viszont saját eredetvédelme (Appellation Gigondas Controlée) és stílusa van.

Chateauneuf-du-Pape volt az első olyan bor, amelynek minőségét az alkoholfok alapján határozták meg, amely soha nem lehetett alacsonyabb, mint 12, 5 százalék. Manapság a Chateauneuf alkoholfoka nagyon gyakran 14 százaléknál is magasabb.

Ahol a kiváló borok születnek

A Chateauneuf borok minősége változó. A 13 engedélyezett szőlőfajta közül az alapot a grenache jelenti. Az összes többi is őshonos fajta. A még ismerősen csengő syrah és mourvedre mellett többnyire kiejthetetlen és megjegyezhetetlen szőlőfajták: cinsault, counoise, vaccarese, picpoul, clairette, bourboulence, roussanne.

Egyedül a Chateau de Beaucastel termeszti egyszerre mind a 13 fajtát. A Perrin család által működtetett pincészet a borvidék egyik legjobbja. Nagy névnek számít még: Chateau Rayas, Domaine du Vieux Telegraphe, Clos de Papes, Chateau La Nerthe.

Gigondas egy falu volt a sok közül, de az itt működő termelők olyan magasra tették a lécet, hogy egyszer csak azon kapták magukat: falujuk neve márkavédjegy lett.

A Gigondas-borok egyedi stílussal rendelkeznek. Tömörek, erősek, izmosak. Fiatalon még szinte ihatatlanok, legalább hat-nyolc évig kell érlelni őket, mire megnyugszanak és kisimulnak. Akkor viszont hatalmas élményt jelentenek.

A Chateauneuf-borok igazi vetélytársa csak Gigondas lehet. Egyes termelők barrikhordókkal is kísérleteznek, de még mindig többen vannak a hagyománytisztelők, akik nagy hordókban érlelik a Gigondas alapanyagát.



 

1.  Ajánlott borok a Rhône-vidék déli részéről
2.  Ízelítő az itthon kapható borokból

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

Gazdag

Gazdag

Felszállóágban vannak a sanghaji gazdagok

Több mint 6 százalékkal nőtt a legalább 10 millió jüan vagyonnal rendelkezők száma a múlt évben a kelet-kínai Sanghajban.

Ókor

Ókor

Ókori üzletasszonyok

A nők az ókori Rómában eszes üzletasszonyok voltak, akik mikrohitelek segítségével indították be vállalkozásaikat.

Obama

Obama

Barack Obama vagyona

Összesen 2,6 millió és 8,3 millió dollárnyi vagyona van Barack Obama amerikai elnöknek, illetve feleségének, Michelle Obamának.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5