luxus (2379) CÍMKETÁR »
|
Technikai bravúr az olimpia hivatalos órájánBemutatta az Omega a világ első olyan karóráját, amelynek számlapján egyszerre öt segédtárcsa kapott helyet. A technikai bravúr persze nem öncélú, sőt, kifejezetten megrendelésre készült, hiszen ez a 2008-as nyári olimpiai játékok hivatalos órája. A pekingi olimpiát tisztelte meg az óratörténelem az első öttárcsás karórával, amelynek dizájnja természetesen az ötkarikás játékok jegyében fogant. Az egyébként nagyon kézenfekvő ötlet a hivatalos időmérő partner, vagyis az Omega mestereinek fejéből pattant ki; a megvalósítás pedig feltehetően rutinfeladat lehetett a világ egyik legjobb óragyárának.
A számlap leghagyományosabb, félreismerhetetlen eleme a centrális elhelyezésű óra- és percmutató. Ugyanitt egy másodpercmutatót is látunk, azonban ez már a stopper funkcióhoz tartozik, a mindennapi időméréshez szükséges másodpercmutatót a gyűrűk közül az elsőben találjuk. Az öt tárcsa közül kettő nem szolgálja a stoppert: az imént említett kismásodperc-mutató és a harmadik karikánál elhelyezett napkijelző, amelyről a hét napjait angol nyelven olvashatjuk le. Ez nem mellékesen azt jelenti, hogy az óra közepéből összesen négy mutató indul ki. A kronográf segédszerkezet a maradék három tárcsán jelzi a stopperezett időt. Ha az öt karikát balról jobbra számoljuk, akkor az ötödiken látjuk a 30 perces számlálót, a negyediken a 12 órás számlálót, valamint a másodikon egy igazi különlegességet: egy hétnapos számlálót. A kronográf szerkezetre az Omega az olimpiától függetlenül is büszke lehet, hiszen ezzel hét napig terjedő időintervallumban stopperezhetünk 1/8 másodperc pontossággal. Az óráról mindemellett a hónap napjait is leolvashatjuk, ha a hatosnál elhelyezett ablakra pillantunk. További hasznos funkció a tachyméter skála, amelyet az óra lünettájára írtak fel a svájciak azok kedvéért, akik vezetés közben az órájuktól szeretnék megtudni, milyen gyors az autójuk. A skála 1000 méter alapú, a sebességet kilométer per órában kapjuk meg, mindössze a stopper másodpercmutatóját kell figyelni, milyen gyorsan éri el az egy kilométert. A 3888-as jelű Omega-kaliber a svájci műhely bevált szabadalmával, a koaxiális gátszerkezettel készült el, és 52 órányi járástartalékot képes felhalmozni. Ezt a szerkezetet egy 44,25 milliméteres tokba helyezte az olimpia hivatalos időmérő partnere, az óraházat tetszés szerint 18 karátos sárga és rózsaarany változatban lehet megrendelni, de létezik acélházas verzió is. Az Omega sajnálatos módon azonban nem közölte az újdonság fogyasztói árát, és egyelőre azt sem tudni, mekkora példányszámban készült el az abszolút ötkarikás karóra. Deluxe Magazin
Ajánljuk még:
Szóljon hozzá: |
VERTU
Torony
Reagan
Liba
|

















