Első osztályon nyaraló háziállatok

Címkék: állat, kutya, macska, luxus, utazás

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Nem ritka, hogy a nyaralni készülők házi kedvencüket sem hagyják ki a jóból, és az ő igényeiket figyelembe véve választanak a kiszemelt luxusszállások közül. A kutyával, macskával, papagájjal, nyúllal vagy hallal utazók az extrákért akár több száz dolláros felárat is fizethetnek.

Egyre több luxusszálloda igyekszik szolgáltatási körét bővíteni, így a szaporodó wellness, golf vagy éppen családbarát jelzővel ellátott hotelnevek mellett olyanokat is találhatunk, amelyek állatbarát mivoltukkal igyekeznek minél több vendéget szerezni.

Mert megérdemli, gazdi szerint

Erre persze nem kis indoknak bizonyul az, hogy valóban van igény a hasonló, gazdiknak és kedvenceknek kialakított extrákra. Egy a turizmussal foglalkozó amerikai szervezet, a Travel Industry Association felmérése szerint az Egyesült Államokban a lakosság 14 százalékát kitevő ember kelt útra az utóbbi három évben úgy, hogy legalább egyszer háziállatát is magával vitte. A 29 millió utazó közül legtöbben, azaz 78 százalék kutyájával nyaral, míg 15 százalékot a macskatulajdonosok tábora tesz ki.

A maradék hányad jellemzően madarát, menyétjét, nyulát vagy éppen halait viszi el egy kicsit kikapcsolódni.

A luxusszállodák közül jó néhány felkészül szolgáltatási körét tekintve is arra, hogy ne csak a tehetős vendégek, hanem azok háziállatai is kifogástalan ellátásban részesüljenek.

A kaliforniai Wyndham  üdülő például kétféle csomaggal is várja a kedvenceket, akiket már a szállodai bejelentkezésnél is finomságokkal, köztük ropogtatnivalókkal várnak. A szállodában természetesen állatfelügyeletet vagy sétáltatást is lehet kérni. Ha a tulajdonos maga kelne inkább útra ebével, esetleg macskájával, a hotel sétatérképpel látja el, amelyen a legjobb környékbeli útvonalak szerepelnek.

Mexikóban, a Cabos San Lucasban lévő Esperanza Hotel szintén fontosnak tartja a négylábú vendégeket. Érkezés után felkísérik őket gazdájuk szobájába, ahol gyógymatraccal ellátott ágyat kapnak, hogy garantáltan kipihenhessék magukat. A kiskedvencek olasz luxuságyneműjét a személyzet naponta áthúzza.

Az arizonai L'Auberge de Sedonába érkezve ehető ajándékcsomagot kap mindegyik négylábú vendég, akiket emellett egy divatos kutyanyakörvvel is meglepnek.

A római Cavalieri Hilton az Odilia Prisco Dog Haute Couture Atelier kutya divatházzal összefogva lepi meg állatvendégeit kasmír melegítővel, amelyen a kivételezett helyzetű háziállat neve is szerepel, strasszokkal kirakva. A szobaszervizhez hozzátartozik az is, hogy a kiskedvencnek Gucci kutyatálban, aranytálcán szolgálják fel a fogásokat.

A római Cavalieri Hiltonban meglepetést kapnak a kutyák

A marylandi The Inn at Perry Cabin Mark Salter séffel igyekszik elnyerni a négylábú vendégek szívét. A Kutyamenüben szerepel többek között kicsontozott, sült báránycomb párolt sárgarépával, borsóval. A kis adag 16 dollár (2350 forint), míg a nagy 20 dollárba (2900 forintba) kerül, ami egy kéthetes nyaralás esetén több száz dollárra is duzzadhat.

A Regent Berlinben a két Michelin-csillagos étteremben, a Fischer's Fritzben készülnek a fogások a kutya és macska vendégek számára. A chicagói James Hotel szintén rendelkezik kutyáknak és macskáknak összeállított menüvel, ezen lazac, máj és csirke egyaránt szerepelnek.

Ugyancsak Chicagóban, a Trump International Hotel & Towerben nagy divat a vendégek között kedvencük Bling H20-val való itatása. A Swarovski-kristályokkal díszített üvegben kínált ásványvíz palackja 20 dollár (2900 forint).

A Beverly Hills-i Raffles L'Ermitage egynapos szépségtúrákat rendez négylábú vendégeinek. Az elit The Club wellnessközpontba érkező állatok külön lakosztályt kapnak, kutyapszichológus áll rendelkezésükre, de különböző szépségkezeléseket is igénybe vehetnek, sőt jógázhatnak is. A floridai Ritz-Carlton Golf Resortban ezzel szemben illemtanórán vehetnek részt a kutyusok. Akik valamilyen oknál fogva eb nélkül utaznak, az aspeni St. Regis Resortban megoldhatják a "problémát": túrázáshoz ugyanis a szálloda kölcsönkutyát biztosít. 


Deluxe Magazin

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Torony

Torony

A világ legmagasabb tornyai

Átadták a világ legmagasabb tornyát, a Sky Tree névre keresztelt tévétornyot. A rekorder épület továbbra is a dubaji Burdzs Kalifa.

Reagan

Reagan

Elárverezik Ronald Reagan vérét

Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.

Liba

Liba

Libanyakba töltötték a libamájas hurkát

A Budavári Libamájfesztivál hivatalos étele a libamájas hurka lesz libanyakba töltve, tárkonyos mustárral, házi kenyérrel.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5