Az utazó ínyenc Skandináviában

Kajári Zsófia

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Bár nyaralni az emberek többsége általában még hazánknál is melegebb helyre szeret járni, manapság azért már akadnak olyanok is, akik szívesen töltik szabadságukat az északi országokban, és tényleg élvezik a nyaralás minden pillanatát, nem csak azt a részt, mikor végre letusolhatnak klímás szállodai szobájukban. A hűvösebb tájakra indulók kedvéért utazó ínyencünk most a skandináv országok jellegzetes ételeit veszi sorra, az ecetes heringtől a füstölt bárányfejig.

Heringhegyek

Svédországban leginkább azok fognak jóllakni, akik szeretik a halat és a húsokat, így a vegetáriánusok némileg hátránnyal indulnak egy smörgasbordnál, azaz svédasztalnál. Ennek történelmi oka persze a hosszú, hideg telekben keresendő, amikor a svédek friss zöldséget-gyümölcsöt nemigen láttak, legfeljebb vörös- és kékáfonyával turbózhatták étrendjüket.

A napi háromszori étkezés itt is szokás, a reggeli (morgonmål) egyik hagyományos eleme a ropogós svéd kenyér, azaz a knäckebröd. Erre (vagy más kenyérre) általában vaj kerül, majd felvágott vagy sajt, illetve kaviár, ami itthon már kevésbé megszokott feltét.

Ne randevún együk: surströmming

Első étkezésünkkor tehetnek elénk messmör névre hallgató keveréket, ami egy édes, kenhető dolog, vajból és aludttejből áll. Akinek ez túl sok lenne korán reggel, a legtöbb helyen kérhet fehér kenyeret narancslekvárral, illetve teával vagy kávéval.

A hagyományos svéd kenyerek közül többet egyébként eleve édesre készítenek, ilyen például a sirapslimpa, amibe sütéskor kis mennyiségű szirupot tesznek. Szintén a reggeli része lehet a filmjölk névre hallgató erjesztett tej, illetve a kiadós, gröt nevű kása, amit zabból vagy rizsből csinálnak, és tejjel, lekvárral vagy fahéjas cukorral eszik.

Gasztronómiai szempontból nézve a legboldogabb valószínűleg az lesz Svédországban, aki itthon is mindig tesz a kosarába ruszlit, hiszen a hering mindenhol, mindenféle formában felbukkan: pácolva, mustárosan, ecetben (inlagd sill), marinírozva, nyersen, sütve.

Nyáron sok helyen találkozhatunk a surströmming nevű fogással, ami erjesztett, a Balti-tengerből származó heringet takar, ehhez nyers hagymát, sajtot és burgonyát adnak. Elég erős és jellegzetes illata van, ne randevú előtt rendeljünk ilyet. Kérjünk inkább gravad laxot, azaz füstölt-sózott lazacot, vagy próbáljuk ki az inkokt laxot, a hideg, posírozott lazacot.

Ha az előételen már túl vagyunk, és egy tradicionális svéd levest szeretnénk megkóstolni, kérjünk ärtsoppát, ami sárgaborsólevest takar, egy kis hagymával és sertéshússal. (Régen csütörtökönként ették, néhány helyen még őrzik ezt a szokást.) Tálaláskor általában mustárt adnak mellé, és – a mi gulyásunkhoz hasonlóan – sok esetben palacsintát (pankakkor) kínálnak utána.

Köttsoppa rendelése esetén szintén levesre számítsunk, ez tulajdonképpen a mi zöldséges húslevesünkre hasonlít, a különbség azonban annyi, hogy itt a marhán kívül készülhet rénszarvasból vagy jávorszarvasból is. Néha kerül bele lisztből, tejből és tojásból készült, pingpong labda méretű gombóc is.

Svéd húsgolyók héjában főtt krumplival

Főétel rendelésekor a húsra vágyók mindenképpen próbálják ki a köttbullart, ami szinte mindenhol kapható: a húsgolyós fogást még az itthoni tegezős áruházban is bárki megkóstolhatja. Általában héjában főtt, vajjal locsolt burgonyával körítik, illetve adnak mellé nyers reszelt répát és ecetes uborkát.

A kolbászok rajongóinak az isterband lehet a megfelelő választás, ebből régiónként többféle van, alapvetően egy enyhén füstölt kolbászt takar, amit sertéshúsból, árpából és burgonyából készítenek. Sok helyen kapros burgonyával tálalják, fogyókúrázók messziről kerüljék el.

Szintén nem egy diétás étel a Pyttipanna nevű fogás, aminek elkészítéséhez nyilván igen nagy türelem kell, hiszen a hagymából, burgonyából, kolbászból, szalonnából vagy sonkából összeállított egytálétel hozzávalóit apró kockákra vágva sütik meg. Sokszor egy tükörtojást is biggyesztenek a tetejére, és tálaláskor ecetes céklát adnak mellé.

Hagyma és krumpli a Janssons frestelse, azaz a Janssons megkísértése elnevezést viselő ételbe is kerül, emellé még jön a szardella és egy kis tejszín is. Elég laktató fogás, csakúgy, mint a kroppkakor, ami egy sertéshússal-szalonnával-hagymával töltött gombócot takar, amihez tálaláskor még vajat és tejszínt is adnak.

Hatalmas desszertkultúrát ne várjunk Svédországban, pudingok, fánkok, palacsinták közül válogathatunk, vagy kérhetünk våfflort, vagyis gofrit, amire lekvárt, tejszínt vagy fagylaltot halmoznak. Érdemes megkóstolni a pitéket, melyekbe alma, áfonya vagy rebarbara kerül, és kávét kínálnak mellé.

Az italok közül mindenképpen próbáljuk ki az élet vizét, azaz az aquavitet, ami burgonyából és gabonafélékből párolt, gyógyfüvekkel ízesített pálinka - jéghidegen szervírozzák. (Sokan a heringes fogások mellé isszák.)

A nyári időszakban nem annyira jellemző, télen viszont mindenhol találkozhatunk a glöggel, ami fűszeres forralt bor, az itthon ismerthez képest annyi az eltérés, hogy Svédországban mandulát és mazsolát is tesznek bele.



 

1.  Az utazó ínyenc Skandináviában
2.  Finnország: konyhák ötvözete
3.  Norvégia: vadat és halat

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

Trendek

Trendek

Wellnessfüggő magyarok?

Felemás évet tudhat maga mögött a hazai turisztikai piac.A szállodák , főleg a wellness, viszont jól teljesítettek.

Hello Kitty

Hello Kitty

Kínában megnyílt az első Hello Kitty étterem

Egy átlagos étkezés 5500 forint körül mozog, foglalni pedig mindenképp időben érdemes.

Van Gogh

Van Gogh

Liz Taylor van Goghja elkelt

10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került Vincent van Gogh-festményén.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5