Programozható csillár 30 millióért

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Világítani kell, nem mindegy azonban, honnan jön a fény: az igazán igényesek akár harmincmilliós csillárt is vásárolhatnak nappalijukba.

Afelől nem lehet semmi kétség, hogy a fény alapvetően befolyásolja közérzetünket, a tágas, világos terekben sokkal jobban érezzük magunkat, mint a sötét lyukakban.

Lakás- és házvásárlásnál is döntő szempont az ingatlan fekvése, ha nappal sötét és nem kap elég napfényt, máris kihúzható a listáról. Az ember elsősorban természetes fényben érzi jól magát, de ez nem jelenti azt, hogy az éjszaka leszálltával véget ér a nap.

Stílusos és futurisztikus, de harmincmillió az ára

Mesterséges fényforrásként a tüzet már gyakorlatilag évezredek óta használjuk, a világítás nagy korszaka azonban csak 1879-ben kezdődött: Thomas Alva Edison ekkor találta fel az izzólámpát.

Az azóta eltelt, valamivel több mint egy évszázad alatt csillárok, lámpák és világítótestek rengetegével álltak elő a gyárak, Edison találmánya alapvetően változtatta meg a világításról kialakult képünket.

Feltalálták a neoncsöveket és az enegiatakarékos, kompakt fénycsöveket is, a világítástechnika tudományával - a kínálati oldal hatalmassága miatt - már külön cégek foglalkoznak.

Ami a világon meghatározó területté növi ki magát, ott idővel megjelenik az igény a prémium termékekre is, nincs ez másként a világítással kapcsolatban sem. Aki megteheti, nem éri be az egyszerű, hétköznapi világítótestekkel, inkább egyedi darabokat rendel magának.

Az igényekre már sokan ráugrottak, legutóbb a dizájner Zaha Hadid fogott össze a Sawaya & Moronival.

Az együttműködésből a Vortex névre keresztelt csillárcsalád született meg, mely akkor "működik" leginkább, ha hasonló stílusú bútorokkal berendezett szobában szerelik fel.

A Vortex két darab akril fényspirálból áll, melyeken led-csíkok húzódnak végig. A világítás intenzitása, esetleges villogása egyaránt programozható. A futurisztikus darabokhoz borsos áron lehet hozzájutni, egyenként 200 ezer dollárt (harmincmillió forintot) kérnek értük.


Deluxe Magazin

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Torony

Torony

A világ legmagasabb tornyai

Átadták a világ legmagasabb tornyát, a Sky Tree névre keresztelt tévétornyot. A rekorder épület továbbra is a dubaji Burdzs Kalifa.

Reagan

Reagan

Elárverezik Ronald Reagan vérét

Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.

Liba

Liba

Libanyakba töltötték a libamájas hurkát

A Budavári Libamájfesztivál hivatalos étele a libamájas hurka lesz libanyakba töltve, tárkonyos mustárral, házi kenyérrel.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5