A nyár egyértelműen csúcsszezon a külföldi utazások terén, de a hazai vendéglátóhelyeknek sincs okuk panaszra. Utánajártunk, kik, hova és miért kelnek útra határainkon belül, és azt is megkérdeztük, mi minden férhet bele egy-egy kétnapos, akár több százezer forintos hétvégébe.
A nyári hónapokban a magyar lakosság nagy része készül, vagy már túl is van a nyaraláson, igaz, nem feltétlenül külföldin. A Magyar Turizmus Zrt. idén készített felméréséből kiderül, a május-szeptember közötti időszakra a lakosság közel hattizede tervez utazást, amiből több mint 76 százalék hazai úti célt választ.
|
| Továbbra a Balaton a legnépszerűbb belföldi úti cél |
Az akár 10-30 tízezer forint/fő/éjszakás árak ezek szerint sokakat nem riasztanak el, nem beszélve az ehhez jövő olyan további árnövelő költségekről, mint étkezés, utazás, szabadidős programok vagy a szállodák wellnessrészlegeinek cseppet sem olcsó kényeztető szolgáltatásai, amelyeknek köszönhetően egy hétvég alatt egy pár esetében igen könnyű átlépni a százezer forintos "lélektani" határt.
A kifejezetten luxus színvonalú kikapcsolódásra vágyóknak ideális lehet a Hertelendy Kastély, ahol királyi szállás meleltt olyan programlehetőségek várnak, mint golf, lovaglás (saját istállóval és kifutójával), olimpiai agyaggalamb-lövészet, de nem hiányzik az elmaradhatatlan fürdőrészleg sem. 500 euróért mienk lehet a Hertelendy lakosztály egy éjszakára, 400-ért a Junior Deluxe, míg a Vadászházban 150 euróért vehetünk ki egy apartmant egy éjszakára.
Tévedés azt hinni, hogy honfitársaink nagyrészt hosszabb időre választják a határon belüli utazási célpontokat, hiszen 46,4 százalék dönt az 1-3 éjszakás tartózkodási idő mellett, míg csupán 40 százalék választ 4-7 éjszakás pihenést. Ugyanígy az sem igaz, hogy a hétvégén útra kelők döntő többsége a Balatonhoz zarándokol, bár tény, hogy a vizsgálat szerint a legnépszerűbb belföldi úti cél továbbra is a magyar tenger (42,7 százalék).
Sikk hétvégén elutazni
A Chemol Travel marketingvezetője ezzel kapcsolatban elmondta, tapasztalataik alapján sok más régió iránt is kiemelt érdeklődést tanúsítanak a magyar utazók. "Nyugat-Dunántúl, így Hévíz, Bük, de Eger, Gyula, Orosháza, Gyopárosfürdő, Hajdúszoboszló és Debrecen környéke is felkapott" - tudtuk meg Földi Katalintól.
Bár ebben a szezonban a Chemol Travelhez - sok más utazási irodához hasonlóan - elsősorban a külföldi utazások miatt fordulnak az utasok, a marketingvezető szerint érezhetően megnőtt a hétvégi utazókedv az országban.
"Határozottan sikk elutazni a hétvégén valahova az országban" - adott helyzetjelentést az aktuális utazási divattrendről Földi Katalin, aki úgy véli, ebben nagy szerepet játszanak az utóbbi évek erőteljes fejlesztései, az egyre színvonalasabb szálláshelyek, a bővülő választék és az ebből fakadó gyakori akciók.
"Egyre többen használják ki az üdülési csekkek nyújtotta lehetőségeket, hiszen éppen elegendő egy hétvégére" - emelte ki a munkahelyek természetbeni juttatásainak utazási kedvnövelő hatását a szakember.
|
| A Hotel Karos Spa egyike a családbarát szállodáknak |
A marketingvezető úgy látja, mára felértékelődött a szabadidő jelentősége, az emberek (családok, baráti társaságok, párok) igyekeznek jól kihasználni azt a kevés időt, amit kedvük szerint töltenek. Megnézik, hogy a potenciális szállás környékén milyen kikapcsolódási lehetőségek vannak, így például gyógyvízi fürdőzés, hegyvidéki túrázás, biciklizés, lovas programok vagy valamilyen nyári fesztivál.
Általában olyan hotelt keresnek, ahol jó a konyha, jó időben a rengeteg programlehetőséggel teljessé tehetik napjukat, de rossz időben sincs gond a szálloda belső kínálatának köszönhetően, tudtuk meg az utazási iroda marketingvezetőjétől.
A színvonalasabb szállást keresők közül sokan választanak a sokcsillagos wellness szállók mellett a kastélyhotelek közül, míg a családos utazók között is vannak felkapott helyek, többek közt Zalakaroson és Sopronban, ahol kifejezetten gyerekes családok számára is kínálnak csomagokat.