Az első Kávé- és Koktélfesztiválon a fekete és színes italoké lesz a főszerep. Ugyanakkor a programok között kortól és ízléstől függetlenül mindenki találhat érdekeset. Például koncerteket, kalandparkot és tejbárt.
Kávé- és koktélkóstolás, továbbá mixerverseny, vitorlásmodell-bemutató, amatőr dartsbajnokság, hennafestés, autókiállítás és még számos program szerveződik a Kávé- és Koktélfesztivál köré, amelyet július 4. és 6. között tartanak a Millenárison.
Az első ilyen eseményen két szakmai programra kerül sor. Pénteken és szombaton mixerek és "shaker dobálós" flair mixerek versenyeznek, míg vasárnap a baristák, azaz a kávémesterek mérik össze tudásukat.
|
| Ilyen a profi által készített kávé |
A KÉK fesztivál elsődleges célja, hogy közvetlenül a fogyasztónak mutassák be a minőségi alapanyagokat, és fejlesszék a hazai kávé- és koktélkultúrát. A szakmai célok mellett az igazi fesztiválhangulat is fontos a rendezőknek.
Esténként Nyári Károly zongoraművész, énekes szórakoztatja a közönséget. Minden este mással énekel, többek között Erdőhegyi Brigitta, Fehér Adrienn és Bódy Magdi lesz a vendége.
Az esemény a kávé- és koktélfogyasztás jegyében telik, de este más alkolholtartalmú italok is szerepet kapnak. A nyitónapon például a pezsgő és a konyak különböző típusait kóstolhatják meg az ínyencek.
A fesztivál hangulatát karikaturisták örökítik meg, akik egyben a Magyar Újságírók Országos Szövetsége által meghirdetett versenyen vesznek részt nyilatkozta Szieben Katica, a fesztivál szervezője.
A gyermekek kalandparkban múlathatják az időt, vagy részt vehetnek egy rajzpályázaton, amelynek témája: milyennek képzelik a Csokoládé Múzeumot.
Az egészséges életvitelt kedvelők a tej- vagy a zöldség- és gyümölcsbárban időzhetnek.
További programleírások a fesztivál honlapján találhatók.
Deluxe Magazin