luxus (2379) CÍMKETÁR »
|
A legjobb kerti grillek áraMobil grillezőt már tízezer forint alatt is beszerezhetünk. A leginkább betonból és műkőből készült, több darabból álló kerti grillek viszont ötvenezertől kezdődnek, a nagyobb tűztérrel, konyhai felülettel, tárolóval rendelkező változatok ára pedig elérheti a háromszázezer forintot. A hazánkban még kevésbé elterjedt luxus grillek ára akár félmillió forint is lehet. A mai modern kerti grillezés hazai "őse" a nyilván mindenki által ismert szalonnasütés, esetleg bográcsozás, húsz évvel ezelőtt nagyjából mindenki ezekre gondolt, ha kerti sütögetésről esett szó. Azóta persze már profi grillek, illetve modern kültéri kemencék megvásárlására is van lehetőség, annak jártunk utána, mennyibe kerül, ha nem érjük be egy pár ezer forintos mobil grillel.
A szabadtéri kemencék még sokakban nosztalgiát ébresztenek, de ma már a kenyéren kívül töltött káposzta, malacsült és akár pizza is készülhet bennük. A jól felfűtött, samott téglabelső sokáig tartja a meleget, főleg, ha a kemence aljába nagy mennyiségű tört üveg kerül. Egy kemence elkészítésének munkadíja kétszázezer forint körül mozog, míg kivitelezése 70-100 munkaórába kerül, az anyagköltség még ezen felül van, és természetesen az igényeknek megfelelően változó az ára. A ráköltött pénznek amúgy is csak a képzelet szabhat határt, hiszen míg az egyszerű lemezajtó húszezer forintba kerül, addig ennek kovácsoltvas változata - a kiválasztott motívumoktól függően - a többszöröse lehet. Persze bármit is építünk fel a kertben, annak passzolnia kell annak stílusához, mondta Szabó Gábor kerttervező. A Gart kertépítés szakembere szerint egy kemence külső burkolata lehet bárdolt mészkőlap, tégla, de hasított terméskő is. A grillek esetében ő mobilpárti, de elismeri, hogy egy szépen felépített sütőhelyiség is a kerti élet középpontja lehet. Mobil grillezőt már tízezer forint alatt is beszerezhetünk a különböző barkácsáruházakban, ahol előre gyártott, kéményes grilleket is kínálnak százezer forint környékén.
Ajánljuk még:
Szóljon hozzá: |
VERTU
Torony
Reagan
Liba
|

















