luxus (2379) CÍMKETÁR »
|
Motorizált bőrönd utazóknakEgy brit cég olyan utazóbőröndöket dobott piacra, melyek kerekekbe épített motorjaik segítségével kíméletes cipekedést biztosítanak. Itt a nyár, a jó idő, előbb vagy utóbb szinte mindenki kiszakad kicsit megszokott környezetéből, és elutazik pihenni. Sokan autóval, sokan repülővel vágnak neki a nyaralásnak, a repülős utazásokhoz az utóbbi években elterjedtek a kereken guruló, magunk után húzható bőröndök.
Egy kis brit cég, a Live Luggage most megpróbál segíteni az utazók gondjain, kifejlesztette ugyanis az "erőrásegítéses" bőröndöt. A furcsa megnevezés alatt tulajdonképpen egy motorizált tárgyat kell érteni, mely leveszi vállunkról (hátunkról) a terheket. A Live Luggage újdonsága mindössze 2,94 kilogrammot nyom, de az innovatív fejlesztéseknek hála saját súlyának akár tízszeresét is elbírja mindenféle erőlködés nélkül. A bőrönd legérdekesebb tulajdonsága, hogy mindkét kerekébe egy-egy elektromotort építettek, melyek nem folyamatosan működnek, hanem beépített szenzoraik segítségével, az aktuális terhelést figyelembe véve nyújtanak erőtámogatást. A másik érdekes újítás a cég által antigravitációsként emlegetett, állítható húzókar, melyet mindenki magasságának megfelelően "lőhet be". Az alkatrészt úgy formálták meg, hogy a terhelés 85 százalékát a kerekek felé továbbítja. A kerekeket úgy tervezték, hogy mindenféle útfelületen nagyobb kopás nélkül gördülhessenek végig, minden bőröndhöz egyedi regisztrációs kód is tartozik. Az elektromotorokat természetesen akkumulátor táplálja, egy feltöltéssel két órán keresztül vagy közel három kilométeren keresztül működik a bőrönd. A töltőt a csomagoláshoz mellékelik, a bőröndön piros led jelzi, ha elérkezett a töltés ideje. A hibrid autókhoz hasonlóan az akkumulátor energiát is képes hasznosítani: a hibridek a fékezéskor keletkező energiát táplálják vissza a rendszerbe, a bőrönd pedig akkor tölt, amikor - például lejtőn haladva - csak a gravitáció dolgozik helyettünk. A jó hír, hogy a motorizált bőrönd jót tesz a hátnak, a rossz hír viszont, hogy megkérik az árát: az 1300 dollár (197 ezer forint) azt jelenti, hogy nem nagyon keverednek majd össze az elektromotoros csomagok a nagy nemzetközi reptereken. Deluxe Magazin
Ajánljuk még:
Szóljon hozzá: |
Kencék
Ékszer
Bika
|
















