Sommelier. Mit jelent pontosan ez a francia szó? Pohárnok, borpincér, borszakértő? A szót jóformán elkoptattuk, pedig teljes szerepkörét még nem is sikerült megismernünk. Utánajártunk, milyen feladatai vannak egy sommelier-nek, illetve hol tanulja a szakmát.
A Gundel volt az első étterem Magyarországon, amely sommelier-t alkalmazott, a ma villányi sztárborászként ismert Malatinszky Csaba személyében. Itt tartottak először borvacsorákat, ahol a borász és a bor interaktív módon találkozhatott a közönségével.
Itt alakult meg nonprofit társadalmi szervezetként a Magyar Sommelier Szövetség 1993-ban, Kozma Kálmán elnökletével.
|
| Franciaországban régi hagyománya van a sommelier-knek |
2001-ben ugyan felvették Magyarországot a világszövetség tagországai közé, de ez csak annyit jelent, hogy ugyanolyan szavazati jogunk van, mint mondjuk az olaszoknak, fizethetjük az éves tagsági díjat. "Hivatalos", a világszövetség égisze alatt zajló sommelierképzésről ugyanakkor nincs szó.
Igaz, hogy a világszövetség struktúrája, képzési elvei alapján folyik az oktatás, sajnos azonban még mindig az ő anyagaik hiányában. Egyetlen kis alapfokú kézikönyvre támaszkodik az okítás, amit magyar nyelvre lefordítottak. Angol nyelven természetesen minden szakkönyv elérhető.
A latin országokban a sommelierképzés az egyetemi oktatás része. Magyarországon ezzel szemben még csak nem is hivatalosan elfogadott szakma. Elfogadtatása olyan hosszú és bonyolult procedúra, amibe a magyarországi sommelier szövetségnek beletörött a bicskája. Úgyhogy jelenleg csupán egy a számtalan képzési lehetőség közül.
A Magyar Sommelier Szövetség
A Szövetség a Fővárosi Bíróságon 1992. február 20-án bejegyzett nonprofit társadalmi szervezet, amely először Sommelier Club Budapest néven működött.
A sommelier szakma és a Sommelier Club Budapest munkájának egyik legfontosabb elismerése, hogy a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség 1997-ben tagjai sorába emelte a Klubot. Ezzel létrejött a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség Sommelier Szekciója.
A nemzetközi kapcsolatok építése, az egységes, nemzetközileg elfogadott sommelierképzés és sommelierverseny-szervezés eredményeképpen 2001 szeptemberében Barcelonában az ASI, az Association de la Sommellerie International a Magyar Sommelier Szövetséget tagjai közé választotta.
|
| A profi sommelier természetesen rengeteget kóstol |
A Magyar Sommelier Szövetség legfontosabb célkitűzései:
- A sommelier munka, mint szakma hivatalos elismertetése, elterjesztése
- Az ASI irányelveinek átvétele és terjesztése
- A környező országok sommelier szervezeteivel való kapcsolatfelvétel és kapcsolattartás, kiemelt hangsúllyal az osztrák és az olasz sommelier-k képzési formáinak és tananyagainak, metodikáinak átvételével
- A sommelier képzés fejlesztése, szakmai továbbképző fórum létesítése
- A borászok számára tanácsadó és minőségellenőrző fórum létrehozása
- A külföldi vendégek számára a magyar szőlészet és borászat nagyköveteként az újra kimagasló minőséget nyújtó magyar borok bemutatása és elfogadtatása, a legjobban ismert és tisztelt tokaji aszúk sokoldalúságának és egyedülállóságának bemutatása
- A magyar sommelierbajnokság évenkénti megszervezése és lebonyolítása
- A magyar bajnok felkészítése a nemzetközi versenyekre
- A világszerte egyre jobban felismert régió étele-régió bora elvek alapján a magyar tájegységek jellemző ételeinek és borainak felkutatása, a hagyományos magyar szőlőfajták borainak preferálása a világfajták boraival szemben
-Kapcsolatkiépítés és kapcsolattartás minőségi borok termelőivel, borkereskedőkkel, italfelszolgálási és fogyasztási kellékek előállítóival és kereskedőivel
- A budapesti szervezet kiépítése után tréningekkel, tanfolyamokkal, továbbképzésekkel a vidéki élet beindítása és a szervezet tartalmilag is országossá tétele