Itt az iPhone második generációja: aranyból, drágakövekkel

Címkék: luxus, arany, gazdag, telefon

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Egy német cég egészen különleges, színarany, drágakövekkel díszített iPhone-t dobott piacra a második generáció bemutatója apropóján.

Ugyan nem nevezhető a világ legdrágább mobiltelefonjának, mégis talán az Apple készülékéről, az iPhone-ról beszélnek a legtöbbet világszerte. A kaliforniai cég mesterien építette fel a telefon piaci bevezetését, az is hallott már a készülékről, aki egyébként nem érdeklődik annyira az elektronikai eszközök iránt.

Az iPhone bemutatása óta nagyjából egy év telt el, az Apple így elérkezettnek látta az időt arra, hogy lerántsa a leplet a második generációról. A nagy bejelentésre múlt héten került sor, a telefon egy sor olyan tulajdonsággal gazdagodott, melyek hiánya miatt nem terjedt el eddig széles körben, például Európában.

200 számozott példány készül

Az első iPhone a harmadik generációs mobilhálózatokkal még nem tudott mit kezdeni, adatátviteli sebessége emiatt kifejezetten lassú volt. Az új verzióban gondoskodtak ennek kijavításáról, sőt, az új iPhone már GPS-ként is használható.

A júliustól elérhető második generáció bemutatására időzítette egy német cég saját luxus iPhone-jának bemutatását, a Sayn Design által készített telefon színarany burkolatot kapott, díszítését pedig 99 drágakő biztosítja.

A Sayn nem fukarkodott az egyedi ötletekkel, a készülék elején például saját logójává alakította át az iPhone egyetlen nyomógombját. Az embléma speciális aranyból és természetesen drágakövekből készült, ahogy a készülék hátulján az Apple-logó is.

A készítők gondoltak azokra is, akik nem dísznek, hanem mindennapi használati tárgynak vásárolják meg a telefont, az aranyozás ezért speciális nanotechnológiával készült, mely fokozott karc- és kopásállóságot biztosít.

A Sayn Design szigorúan limitált szériában készíti csak el az aranytelefont, kétszáz darabnál semmilyen esetben sem hajlandó többet gyártani. A vételárat a cég nem árulta el, minden egyes érdeklődővel személyesen közlik, sejtetni engedve ezzel, hogy nagyon drága mulatságról van szó.


Deluxe Magazin

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Torony

Torony

A világ legmagasabb tornyai

Átadták a világ legmagasabb tornyát, a Sky Tree névre keresztelt tévétornyot. A rekorder épület továbbra is a dubaji Burdzs Kalifa.

Reagan

Reagan

Elárverezik Ronald Reagan vérét

Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.

Liba

Liba

Libanyakba töltötték a libamájas hurkát

A Budavári Libamájfesztivál hivatalos étele a libamájas hurka lesz libanyakba töltve, tárkonyos mustárral, házi kenyérrel.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5