A nizzai Keisuke Matsushima Restaurant alig néhány éve nyílt meg, kitűnő minőségű alapanyagainak és fantáziadús ételkreációinak hála azonban máris egy Michelin-csillag boldog tulajdonosának mondhatja magát. Mi sem hagyhattuk ki a fiatal japán séf éttermét, ahol mindenképpen megéri végigkóstolni a fejenként 95 euróba kerülő menüsort, nehogy lemaradjunk a wasabihabon tálalt szardíniafilé, a borjúbélszín és a gyömbéres-eperzselés pannacotta élményéről.

Nehéz megállni, hogy az ember ne egy frissen sütött bagett, egy hatalmas darab camembert és kolbász társaságában élvezze a dél-francia táj szépségeit, így a déli pikniken elfogyasztott francia specialitások "legyűrése" után kicsit izgultunk, hogy az esti vacsorán bajban leszünk, és nem fogjuk tudni végigkóstolni a Michelin-csillagos étterem ínyenceknek kínált menüsorát.

Keisuke éttermének minimalista belseje

Az egész napos séta azonban gondoskodott róla, hogy estefelé ezen már ne kelljen aggódnunk, és lelkesen, korgó gyomorral ültünk be a utcában szolidan megbújó, a mostanában oly divatos minimalista dizájnnal kialakított étterembe. Keisuke Matsushima mesterszakács saját nevét viselő éttermében egy menüsort 65 euróért lehet végigenni, amely egy pezsgővel és a szervízdíjjal fejenként 95 euróra, azaz közel 25 ezer forintra rúgott.

Az étteremben egyszerre alig több mint húsz embernek biztosítanak férőhelyet, így mindenképpen érdemes előzetesen helyet foglalni, hiszen vacsoraidőben jó eséllyel tele van a hely.

Mennyei kezdet

Ha lett is volna bennünk feszengő érzés a színvonal miatt, azt a vendégváró falatok (amouse bouche) ízlelgetése közben biztosan elfelejtettük volna. Az aperitifnek választott, 1998-as évjáratú Laurent-Perrier száraz pezsgő kellemes, könnyed íze jó ráhangolódást jelentett a gránitlapon feltálalt falatkákra.

Keisuke alkotás közben

A pálcikára tűzött, fűszeres kéregbe rejtett, omlós bélszín "hátborzongató" élménye azonnal bebizonyította, az étterem méltán viseli a csillagot. A pálcikára tűzött mini paradicsom - melynek vékony héját hártyányi vastag, roppanós cukorbundával fedték be - apróbb vitát okozott. Nem tudtuk ugyanis eldönteni, hogy az édes, lédús zöldséget meggrillezték-e az olvasztott cukorba mártás előtt, vagy nyersen öltötte magára a bundáját. Miután itthon megpróbálkoztunk a fogás reprodukálásávall, az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy a paradicsomot maga az olvasztott cukor készítette el.

Ott és akkor azonban nem volt értelme hosszasan eltűnődni rajta, hiszen az ínycsiklandozó falatok többsége még hátravolt.

A könnyű wasabihabra varázsolt marinált szardíniafilé, és az erre helyezett egy szem rózsabors tökéletes ízkombinációja értelmetlenné tett minden további vitát.

Ezután az ostyatölcsérbe rejtett libamájhabra már könnyű volt mondani, hogy "finom-finom, de semmi extra".

 

 

 

Szóljon hozzá!