Egy magyar fiatal a profik között

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Június első hetének végén néhány napra egy Bécs melletti kis település állt az európai golfélet figyelmének központjában, itt rendezték ugyanis a European Tour heti versenyét, a Bank Austria Golf Opent, amelyen szabadkártyásként Palanszki Benjamin, a magyar golf nagy reménysége is részt vehetett.

Hosszú évek óta az Oberwaltersdorf melletti Fontana Golf Club ad otthont az osztrákok profi golfversenyének, amelyen az előző két évben már részt vett Palanszki Benjamin, aki idén még csak 17 éves lesz, és nagy jövőt jósolnak neki a golfban a szakemberek. Benjamin Amerikában tanul és edz, a nyarakat tölti Magyarországon, illetve Európában a különböző versenyeket járva.

Hosszú ideig üstökösként ívelt felfelé pályafutása, ennek köszönheti, hogy alig 15 évesen már a European Tour profijai közé is meghívták, ám tavaly hullámvölgybe került. Technikai problémái voltak, ami miatt alulteljesített, és ez lelkileg nagyon megviselte, hónapokon át csak kereste önmagát. Mint mondta, túl van már ezen az időszakon, elsősorban új edzőjének köszönhetően.

Benjamin most az angol Jonathan Yarwooddal készül, aki több profinak, köztük a 2005-ös US Open bajnokának, Michael Cambpellnek az edzéseit is irányítja. A fiatal magyar három hónapja gyakorol az új edzővel, aki saját elmondása szerint nem csak a technikáját javította, hanem az önbizalmát is visszaadta, aminek köszönhetően ismét felszabadultabban, magabiztosabban játszik.

Az idei Bank Austria Openen Hegedűs Gábor, a magyar golf válogatott szövetségi kapitánya segítette Benjamint caddie-ként, akinél a golf alapjait is megtanulta. Sajnos a verseny nem sikerült jól számára, bár nagyon izgatottan várta a startot csütörtökön, az első napot elmosta az eső, míg a pénteki és szombati játéknapot 81, illetve 79 ütéssel zárta, aminél az elmúlt két évben lényegesen jobban teljesített.

Nagy jövőt jósolnak Palanszki Benjaminnak

Mindkét napon rosszul kezdett, ami rányomta bélyegét az egész fordulóra, ám összességében jobban játszott, mint ahogy az ütésszámokból következtetni lehetne, ugyanis mindkét napon három-négy elrontott szakasz bosszulta meg magát, a többin jól teljesített. De egy olyan pályán, mint Fontana, minden hibáért nagy árat kell fizetni, ez pedig értékes tapasztalat a jövőre nézve a fiatal játékosnak.

Noha a verseny előtt Benjamin arról beszélt, hogy nincsenek elvárásai magával szemben, hiszen egy fiatal amatőr játékos számára egy ilyen szintű profi viadalon mind a pálya nehézsége, mind a játékosok erőssége, illetve a különleges atmoszféra idegen, mégis le volt törve a rossz eredmény után.

Hegedűs Gábor szerint azonban a megfelelő versenyrutin megszerzése és természetesen rengeteg további gyakorlás után a fiatal tehetség meg fogja állni helyét a profi mezőnyben is néhány év múlva.

Benjimin hosszú távú terveiben az szerepel, hogy ha minden úgy alakul, mint szüleivel eltervezte, akkor a középiskola után a profik közé lép. Hogy a szükséges tapasztalatot megszerezze, igyekszik minél több nagy amatőr versenyen elindulni, idén játszani fog Németországban, Oroszországban, Spanyolországban és természetesen Magyarországon is. Itthon a két legnagyobb egyéni versenyen, a Magyar Bajnokságon és a Nyílt Bajnokságon láthatjuk majd őt június végén, illetve szeptember elején.

Deluxe Magazin

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

Korea

Korea

Fél kilométeres, láthatatlan torony épül Dél-Koreában

A láthatatlanság illúzióját keltő torony építésébe kezdenek Dél-Koreában, Incheonban.

Cicaszem

Cicaszem

Cicaszemű gyémántóra 110 millióért

A Cat's Eye Tourbillon Haute Joaillerie a Girard-Perregaux egyik legutóbbi, meglehetősen nőiesre sikerült karórája.

Bulgari

Bulgari

Isztambulban is lesz Bulgari Hotel

Terjeszkedik a Bulgari Hotels & Resorts. Legújabb tagját Isztambulban nyitja majd.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5