Egy vacsora Gorbacsovval 15 milliót kóstál

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Mihail Gorbacsov több mint egymillió fontot árverezett össze rákbeteg gyerekek javára a hétvégén Londonban.

Licitálni lehetett többek között a De Beers gyémántcég ékszereire, a GULAG-szigetcsoport című Szolzsenyicin-regény szerző által dedikált példányára, egy hatnapos indiai luxusutazásra is. Az egyik árverési tétel egy orosz tank vezetése volt, természetesen úgy, hogy lőni is lehet az ágyújából.

Forrás: Getty Images
Gorbacsov beteg gyerekeknek adja a pénzt

Volt, akit az a lehetőség ragadott meg, hogy Boris Becker teniszcsillaggal annak mallorcai birtokán teniszezhessen, mást egy vezető brit dzsesszmuzsikus magánfellépése vonzott.

Elkelt az aukción 190 ezer fontért (60 millió forintért) egy legújabb típusú Bentley kocsi, amely még csak októberben kerül majd a szalonokba. A Camper and Nicholsons Yachting LTD motoros jachtja 550 ezer fontért (171 millió forintért) talált gazdára.

A legnagyobb érdeklődést kiváltó tétel egy Mihail Gorbacsovval annak Moszkva melletti nyaralójában elköltendő vacsora volt: az 50 ezer fontos (15 millió forintos) árat végül ketten megosztva adták érte: például Hugh Grant brit színész 25 ezer fontért (7,8 millió forintért) látogathatja meg a volt szovjet államfőt.

A jótékonysági árverés résztvevői között olyan sztárok voltak, mint Kevin Spacey, Kate Beckinsale és Joan Collins, továbbá Charlotte monacói hercegnő, Vivienne Westwood divattervező és Bono, a U2 együttes szólistája.

Az árverés bevétele, több mint 1 millió font (310 millió forint) a Raisza Gorbacsova Alapítványhoz kerül, amelyet 2006-ban hozták létre Angliában rákbeteg gyerekek támogatására. Az alapítvány által gyűjtött pénzből egyebek mellett épült egy Raisza Gorbacsováról elnevezett rákkórház gyerekeknek Szentpéterváron. A szervezet különböző, a beteg gyerekek gyógyítását szolgáló projekteket is finanszíroz, például a szentpétervári központ munkájához szükséges gyógyszerek felkutatása területén.

MTI-Deluxe Magazin

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

Trendek

Trendek

Wellnessfüggő magyarok?

Felemás évet tudhat maga mögött a hazai turisztikai piac.A szállodák , főleg a wellness, viszont jól teljesítettek.

Hello Kitty

Hello Kitty

Kínában megnyílt az első Hello Kitty étterem

Egy átlagos étkezés 5500 forint körül mozog, foglalni pedig mindenképp időben érdemes.

Van Gogh

Van Gogh

Liz Taylor van Goghja elkelt

10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került Vincent van Gogh-festményén.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5