A palack és a címke mellett, ha nem is a leglátványosabb, de talán a legfontosabb borkellék a parafa dugó. Miközben szerényen és láthatatlanul elrejtőzik a kapszula mögött, nagymértékben képes befolyásolni a palackba zárt szellem életét. Egyrészt a filter szerepét játssza, hiszen rajta keresztül lélegzik, érik a bor, másrészt könnyedén tönkre is teheti a természet és az ember munkájának gyümölcsét.

Sokat köszönhet a borszerető ember a tölgyfák népes családjának. A kocsánytalan tölgyből (Quercus Petraea) készítik a legjobb hordókat, a paratölgyből (Quercus Suber) pedig a dugót.

A parafa sokoldalúságára a rómaiak figyeltek fel legelőször. Varro többek között arra emlékezteti olvasóit, hogy a parafát méhkaptárak szigetelésére használják. Idősebb Plinius pedig azt jegyezte föl az utókor számára, hogy a különféle edényeket, így a bor tárolására alkalmas amforákat is parafával dugaszolták be.

A 17. század találmánya

Vagyis a rómaiak már réges-rég tisztában voltak vele, hogy a parafa anyaga olyan egyedi tulajdonságokkal rendelkezik, mint rugalmasság, ellenállóság, szigetelőképesség, és nem utolsó sorban könnyűség.

Hogy dugó végleg a helyére kerülhessen, jó pár száz évnek azért még el kellett telnie. Sir Kenelm Digby a 17. században ismét "feltalálta" majd tökéletesítette az üveggyártást, kiváló borosüvegekkel lepve meg a világot. Következésképpen a parafa dugó iránt is megnőtt a kereslet.

Néhány szemfüles üzletember a gyors meggazdagodás reményében lázas sietséggel paratölgy-ültetésbe fogott. És mivel ez a fa a mediterráneum nyugati felének klímáját kedveli leginkább, Spanyolország és Portugália esett áldozatul az ültetési láznak, olyannyira, hogy az össztermelés nyolcvan százalékát máig ezek az országok adják.

A parafa gyümölcse

Hosszú az út a parafától a parafa dugóig. A fának először is meg kell termelnie a dugókészítésre alkalmas kéreganyagot, ami 25-30 évig is eltart, és csak eztán kerülhet sor az első szüretre. Míg a szőlő első terméséből kiváló bor készíthető, addig a paratölgy szűztermését egyáltalán nem lehet hasznosítani. Legalábbis dugó készítésére biztos, hogy nem.

Az alap: paratölgy

Újabb 10-15 évig kell várnunk, míg a fa újabb kéreganyagot növeszt magán, ez már alkalmas dugókészítésre. Mivel a paratölgy egyébként meglehetősen hosszú életű, átlag 200 évig él, ezalatt körülbelül tízszer lehet lehúzni róla a bőrt.

A nyers, szabálytalan kéreglapokat bálákba kötözik, és a szabad ég alatt 1-2 évig pihentetik. Felsorolni is nehéz volna, mi minden megy végbe ezekben a bálákban, hányféle cserzőanyag, ásványi só és egyéb vegyület oldódik ki belőlük.

Ezután a parafát forrásban lévő vízben megtisztítják a parazitáktól. Újabb két-három hét következik: állandó hőmérséklet és páratartalom mellett, immár fedél alatt pihen a jól megdolgozott kéreg. A lapokat minőségi osztályok szerint szétválogatják, majd olyan vastagra szeletelik, amilyen hosszú a belőle készülő dugó is lesz majdan.

Csak ekkor vágják körpengével henger alakúra, ilyenkor már egészen úgy néz ki, mint egy tisztességes dugó. Az üvegbe való alkalmatosság már csak a végső megtisztulásra vár. A kalcium-klorid elkeseredett küzdelmet folytat az esetleges gombák és baktériumok ellen, majd egy újabb fürdővel a klórt is száműzik.

A szárítást követően jön a feliratozás, szinte minden komolyabb termelőnél találkozunk a dugóra gravírozott névvel. Egy újabb minőségi ellenőrzés, és a dugó már mehet is a palackba.

 

 

 

Szóljon hozzá!