A Michelin-kalauzhoz szabott utakat kínál egy luxus utazási iroda. A Cadogan Holidays vezetői azt mondják, az utasok egyre komolyabban érdeklődnek a gasztronómia iránt, így ők szakemberekből álló kíséret mellett kínálnak nekik tematikus nyaralásokat, melyek során Michelin-csillagos éttermeket kereshetnek fel.
A luxusutak specialistájának vallja magát az a brit iroda, amely ezentúl igyekszik a gasztronómiai szempontokat is figyelembe venni az utazásszervezésnél.
|
| A Vila Joya két csillaggal is rendelkezik |
A Cadogan Holidays felmérést készített ügyfelei körében, és azt szűrte le, a mai turisták nagy része több élményt és az adott ország gasztronómiájában való nagyobb elmélyülést várna el nyaralása során.
A legnagyobb érdeklődésre az úti célok hagyományos fogásai, vagyis a helyi gasztronómia tarthat számot, éppen ezért ezen a területen kívánt erősíteni a Cadogan Holidays Cadogan Concierge csomagjaival.
A finom programok során az utasokat szakképzett ínyenc segíti, hogy garantáltan eljussanak a legjobb helyekre, így többek között az előfoglalásokat is elintézi azokba a felkapott Michelin-csillagos éttermekbe, ahová egyébként nem könnyű a bejutás.
Emellett az iroda munkatársa segít bepillantást nyerni ezen művészi szinten működő konyhák világába, ahol ráadásul az utasok VIP-vendégnek minősülnek.
Íme néhány, a brosúrákban szereplő vendéglők közül:
Tristan, Mallorca
A Tristan az egyik legjobb mallorcai étterem, amely többnyire híresek és gazdagok találkozóhelye. A 2 csillagot is kiérdemlő sztárlelőhely a kreatív és bonyolult fogások kedvelőinek ajánlott.
El Lago, Andalúzia
Az étterem a Greenlife Golf Clubban üzemel hét éve, merészen megkomponált ételeket kínálva. A modern andalúziai konyhát vivő, Michelin-csillagos hely hatalmas borkínálattal büszkélkedhet.
Vila Joya, Algarve
A Vila Joya teraszáról mesés kilátás nyílik az óceánra, amelynek hatásával csak Dieter Koschina séf alkotásai vetekedhetnek. Friss, helyi alapanyagok és különlegességek egyaránt jellemzik az éttermet, amely két Michelin-csillagot tudhat magáénak.
Don Alfonso 1890, Sorrento
Az olasz étterem Sant'Agata gasztronómiai kínálatát színesíti, illetve gazdagítja két Michelin-csillaggal. A mediterrán ízeket kínáló Don Alfonso 1890 a világ minden tájáról beszerzett borokat kínál felejthetetlen fogásaihoz.
Yacout, Marrakesh
A palotai környezetbe vágyó ínyencek a Yacoutban megtalálhatják számításaikat.
A régi épületben az 1001 éjszakai meséihez illő varázslatos környezetben, fix áras menüből választhatnak, az árak pedig korlátlan fogyasztást biztosítanak.
Deluxe Magazin