Közel 10 milliárdos jachtot vett a divatcézár

Címkék: luxushajó, Armani, Codecasa

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Új hajóval jelentkezett a Codecasa műhely, mégpedig a 65 méteres, 40 millió eurót, vagyis 9,7 milliárd forintot kóstáló Mainnel. Az új jacht belső dizájnját - a korábbi, 51 méteres Mariuhoz hasonlóan - Giorgio Armani neve fémjelzi, aki egyben a hajó tulajdonosa is.

Ismét bővült a viareggiói hajógyártó, a Codecasa szülötteinek száma. Az olasz műhely legújabb gyöngyszeme, a Main 11 méterrel hosszabb, mint elődje, a "csupán" 51 méteres hosszúsággal dicsekedő Mariu.

Éppúgy, mint a Mariu esetében, ezúttal is Giorgio Armani a tulajdonos, aki a kisebb jacht után nagyobb Codecasa-modellre vágyott.

A Main nem csak színe miatt különleges

A milliárdosok és dúsgazdag sztárok egyik kedvenc jachtmárkájához illő, hogy ne csak a méretekre és a hajótestre, hanem a belső dizájnra is nagy hangsúlyt fektessenek, ami jelen esetben természetesen Giorgio Armani önként vállalt feladata volt.

A híres dizájner, ahogyan az eladott Mariu esetében, a 40 millió euróba (közel 9,7 milliárd forintba) kerülő Mainnél is maga szerette volna elvégezni a hajó belső felvirágoztatását.

A munka nem kevesebb, mint három évig tartott, a mesternek pedig éppúgy, mint a hajóműhely előző modelljének esetében, az Ortelli Stúdió tervezőiroda szakemberei voltak segítségére. 

A Main ugyanakkor a külső dizájnt tekintve is magán viseli a világhírű tervező elképzeléseit, hiszen Armani az új jacht külsejének kialakításakor együttműködött a hajógyártó műhely dizájnereivel.

A hosszan tartó munkáról, vagyis a Main külső, belső megjelenéséről az a hír járja, hogy minden ízében magán viseli a nagy Codecasa-rajongó hírében álló Armani minimalista vonalat követő stílusjegyeit.

A hajóhelyiségeket gazdag teak- és nyírfa-felhasználás jellemzi, a bútorok nagy része sötét, a felhasznált anyagok pedig világosak, feliratosak.

Az úszó luxusvillát tulajdonosa szokatlan, katonai zöld színben rendelte meg, ami igen feltűnő a többnyire fehér színekben vásárolt jachtok világában.

A termetes hajón összesen hat vendégkabin, egy lakosztály és nyolc személyzeti kabin kapott helyet.




Deluxe Magazin

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Reagan

Reagan

Elárverezik Ronald Reagan vérét

Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.

Liba

Liba

Libanyakba töltötték a libamájas hurkát

A Budavári Libamájfesztivál hivatalos étele a libamájas hurka lesz libanyakba töltve, tárkonyos mustárral, házi kenyérrel.

Dubaj

Dubaj

Dubajé a világ legmagasabb lakóépülete

A világ legmagasabb felhőkarcolója, a Burdzs Kalifa mellett Dubajé a bolygó legmagasabb lakóépülete.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5