A Deluxe Magazin nagy fürdőtesztjének első állomásán, a Gellértben jártunk. A frissen felújított intézmény vegyes élményeket tartogatott nekünk, az előző évszázad húszas-harmincas éveinek hangulata mellett még a hetvenes évek is kísért. A gyönyörű Zsolnay-csempék alatt található gazdaságos kempingszékekkel együtt is ajánljuk látogatását.

Csalást szimatoltunk, bénázást találtunk

Sóváran álltunk, és néztük az extra szolgáltatások sorát a Gellért fürdő bejáratának tájékoztató- és ártábláján. A pénztáros hölgy aztán lehűtötte lelkesedésünket, elmagyarázta, hogy sem súlyfürdőben, sem iszappakolásban nem lehet részünk beutaló nélkül, egyedül masszírozásra jogosult az egészséges halandó.

Rendben, negyed óra az olcsóbbikból ugyan 2500 forint, ami nem kevés, de szerettük volna mégis mindketten kipróbálni, kértük is gondolkodás nélkül. Azzal meg az a bibi, hogy nem biztos, hogy sorra kerülünk, magyarázta a hölgy, és azt javasolta, ne fizessünk, beszéljük ezt meg odabent a szakemberekkel. Ekkor magához tért, és csalást szimatolt a bennünk rejlő oknyomozó újságíró.

Erről lemaradtunk (a cikk képei mobiltelefonnal készültek)

Nyilván összedolgozik a pénztáros és a masszőr, hogy a lapátkéz ossza ketté a zsebébe gyömöszölt pénzünket. Később bent kiderült, hogy egyszerű szervezési bénaság miatt maradtunk le a kinézett szolgáltatásról, a fürdő meg ötezer forintunkról. Ez a fajta tájékoztatási ügyetlenség, szolgáltatói nemtörődömség, vagy minek nevezzük, végigkísérte utunkat, és tulajdonképpen már a pénztár előtt elkezdődött.

Amikor rákerestünk a neten a fürdő nyitva tartására, a hivatalos oldalakon ellentétes információkat találtunk. A hotel honlapja szerint hétköznap hatig vannak nyitva, a gyógyfürdőket üzemeltető Zrt. weboldala szerint viszont hétig, az utóbbi információ helyes egyébként. Az ilyen nehézségekből jutott később a fürdőbe jutásnál, illetve bent is, de erről később.

Előbb arról, hogy mit kerestünk mi tulajdonképpen a Gellértben. A legendás, 1918-ban épült, 1934-ben már hullám- és pezsgőfürdővel üzemelő gyógyfürdő nagy budapesti fürdőtesztünk első állomása. Wellness rovatunkban olvashattak már fürdőkkel kapcsolatos írásokat, mostantól szisztematikusan végiglátogatjuk a klasszikus budapesti, később pedig a vidéki fürdőket és strandokat is.

Nem hagyjuk vendégül látni magunkat, nem áruljuk el, hogy újságírók vagyunk, csak kíváncsiságunkat, fürdőruhánkat, illetve fényképezésre szolgáló mobiltelefonunkat visszük magunkkal - utóbbinak tudhatók be a képminőség tekintetében némi kihívással küszködő illusztrációk.

És hogy objektívek maradjunk, minden fürdőbe olyan kolléga megy, aki még soha nem járt ott, elvégre tapasztalatainkat sem törzsvendégek számára írjuk. Hogy miért a Gellért az első célpontunk? Néhány hónapja újították fel, és kíváncsiak voltunk, milyenek a szecessziós terek újjávarázsolva, mert felújítás előtt több kritika érte a létesítményt. A sokak által legszebbnek tartott budapesti fürdőbe jut el talán a legtöbb külföldi is, és nem csak azok, akik a szállóban laknak. Ezért is érdemes volt friss szemmel megnézni, hogy most mit találunk itt.

Kalandos az út a szabadtéri fürdő felé

A bejutás folytatása sem volt zökkenőmentes, van ugyan plasztikkártya (szinte már jelenkori találmány), de használni nem engedik, két ember kezeli a bejáratnál, illetve kettő kifelé. Kaptunk ugyan (kérésre) némi felvilágosítást arról, hogy merre induljunk a fürdőbe, táblák híján mégis segítségre szorultunk a továbbiakban is. Így az is hamar kiderült, hogy a felújítás elkerülte a személyzetet, egy pillanatra nem éreztették velünk, hogy nem kevés pénzért kapunk tőlük szolgáltatást, inkább azt sugározták, hogy itt ők vannak otthon.

Jártunk több lépcsőházban és egy metróaluljáróra emlékeztető folyosón is, melynek falán autentikus, elsárgult világítós fotók vannak. Az öltözők a női és férfi részlegben is okoztak némi meglepetést, konkrétan úgy tűnik, akkor fogyott el a felújításra szánt pénz, mikor ide értek volna.

Később utánanéztünk, valószínűleg tényleg így van, az üzemeltető reményei szerint még idén kerül pénz a hátralévő, eddigieknél kisebb munkálatokra. Élményeink hasonlóak voltak, a szekrényes öltözők egy általános iskola szekrényekkel telepakolt folyosójára emlékeztetnek, azzal a különbséggel, hogy itt egy tetovált, fürdőnadrágos (férfi öltöző), illetve egy köpenyes nőnemű (női öltöző) hivatalos személy intézi a nyitást és zárást, a vendég csak bilétát kap.

...tilos. Bosszantó részletek

Amúgy érdemes észben tartani, hogy a biléta száma nem egyezik a szekrényével, ezért memorizálni kell az utóbbit, amire egyikünket sem figyelmeztették.

Innen aztán egyenesen a külső fürdőbe jutottunk, mely tényleg gyönyörű szép, az idealizált fotók után sem okoz csalódást. Tisztaság van, zöld, még talán a madarak is csicseregnek, és zsúfoltságot sem tapasztaltunk. Kényelmesen elfértünk a medencékben és a parton is, ami igazán meglepő volt az egyik első igazi nyári hétköznap délután.

Miközben körbesétáltunk, megcsodáltuk a környezetet, kipróbáltuk a padokat, az elkerített közös zuhanyt és a medencéket, szinte már múlt századi polgároknak érezhettük magunkat.

Közben néhány bosszantó hibát is felfedeztünk a képen, például a szocreál csaptelepeket, a gagyi konyhai órákat a medencék mellett, az olcsó műanyag székeket és az úszómester akváriumszerű üvegkalickáját.

Ezek a részletek rombolják a polgári érzést, ami csak azért bosszantó, mert igazán olcsó lett volna kicserélni az apróságokat a felújítás során.

A zavaró részletek a termálrészleg irányába haladva egyre ritkábbak, kicsit olyan, mintha egy dramaturg, aki egyre jobb hatást szeretett volna elérni, beleszólt volna a Gellért kialakításába. A belső medencéknél és környékükön már szinte csak békebeli hangulatot találtunk, szép az elhúzható tető, a vízköpőket imádtuk, ahogy a medencében a kötelező haladási irányt jelző feliratokat is. Akkor lettünk csak kicsit csalódottak, amikor a pezsgőfürdő a táblán beígért időpontban (pezsgetés ekkor és ekkor, első pezsgetés 6:20) nem vette kezdetét.

 

 

 

Szóljon hozzá!