Az első hibrid luxuscsónak

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Évek óta tart a hibridautók divatja, immár a luxuskategóriában is válogathatunk a kettős meghajtású négykerekűek közül. Most már az is választhat alternatív megoldást, aki a vízre szállna. Az első sorozatban gyártott hibrid motorcsónak 23 millió forintba kerül.

A természetvédelmi szempontok a vízen is számítanak, főleg, mert a legtöbb hajó nagyteljesítményű motorja sokat fogyaszt. Az elterjedt dízelmotorok sem tisztaságukról híresek, zajjal, füsttel és olajjal is elárasztják környezetüket.

Az elektromotor a madarakat sem zavarja

Elektromos meghajtású hajók régóta léteznek, de ezek teljesítménye és végsebessége általában elég kicsi. A töltéssel is lehet probléma, ami a viszonylag kis hatótávolság miatt jelenthet igazi akadályt.

A hibrid rendszer minden problémára gyógyír lehet. A hajó öt csomóval (9km/óra) képes haladni az elektromos motor segítségével, a dízel erőforrást bekapcsolva pedig 38 csomóra (70 km/óra) gyorsul.

A kikötőben való navigálásra, lassú haladásra ez pont elegendő akár 8 órán keresztül is, eddig bírják az akkumulátorok. Ráadásul indítómotorra vagy berántásra sincs szükség, sőt, a hidegindításból fakadó fogyasztáson is spórolunk (állítólag minden hetedik liter üzemanyagot megspóroljuk így). 

Az elektromos cellák addig töltődnek, amíg a dízelmotor forog, hálózati csatlakozásra nincs szükség. A 18 láb (5,5 méter) hosszú, St Tropez nevű modell az osztrák Frauscher cég gyártmánya, melyet a Steyr Motors céggel közösen fejlesztettek ki.

Az első sorozatgyártású hibrid ára 150 ezer dollár (23 millió forint), ami 20 ezer dollárral (háromillió forinttal) több, mint a hagyományos modelleké. A hibridmotor a cég összes gyártmányához rendelhető, így a kikötőben hangtalanul lehet siklani, a nyílt vízen pedig száguldozni.



Deluxe Magazin


 

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Reagan

Reagan

Elárverezik Ronald Reagan vérét

Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.

Liba

Liba

Libanyakba töltötték a libamájas hurkát

A Budavári Libamájfesztivál hivatalos étele a libamájas hurka lesz libanyakba töltve, tárkonyos mustárral, házi kenyérrel.

Dubaj

Dubaj

Dubajé a világ legmagasabb lakóépülete

A világ legmagasabb felhőkarcolója, a Burdzs Kalifa mellett Dubajé a bolygó legmagasabb lakóépülete.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5