luxus (2379) CÍMKETÁR »
|
300-féle pálinkát húztak le a párlat rajongóiCímkék: párlat, pálinka, fesztivál, ital, hungarikum A harmadik Budapesti Pálinka Fesztivál mottójához híven hangulatba hozta a belvárost. Ott jártunk, és nem csak néztünk és kérdeztünk, de természetesen kóstoltunk is sok finom párlatot. Seregszemle, kulturális esemény és hatalmas buli is kerekedett a huszonöt pálinkafőzde, a program, illetve a hungarikumra nyitott közönség jóvoltából. Többszörös fesztiválgyőztes pálinkáikkal büszkélkedtek nekünk a Zsindelyes pálinkafőzde szakemberei. Továbbra is a főzde zászlóshajójának tartják az újfehértói fürtös meggyből készült pálinkájukat, mely immár tizenötszörös nagydíjas termék. Érdekesség, hogy a pálinka "megalkotásában" részt vett az a szakember, aki ezt a környéken termesztett meggyfajtát a hatvanas években nemesítette. "A borhoz hasonlóan a pálinka esetén is fontos az évjárat kérdése, és a tavalyi nyár nagyon jó szedertermést hozott" - mondta el Juhász Miklós marketingvezető. A cég háza táján a másik újdonság a kóstolóház átadása, mely egy (természetesen zsindelyes tetejű) falusi porta lesz. Itt a falusi turizmus jegyében parasztos ételeket kínálnak a kupicák mellé. A fesztiválok ma már nem a cég megismertetéséről szólnak, sokkal inkább arról, hogy jelen kell lenni. Ezt már a Panyolai Szilvórium Kft. tulajdonos ügyvezetőjétől, Marjai Miklóstól tudtuk meg. Ezek az események persze az eladásról is szólnak, tette hozzá, a második napon elégedett volt ebből a szempontból is. Ahogy mindenki, akivel beszéltünk, Marjai Miklós is úgy tapasztalja, hogy az utóbbi egy-két évben rengeteget fejlődött a pálinka ügye. A 2002-ben elfogadott pálinkatörvénnyel elindult kedvező folyamatok most értek be, a szakember szerint az elkövetkező öt-hat év a pálinkáról fog szólni. A beszélgetést időnként érdeklődők rohama szakította félbe, a tulajdonosnak is be kellett segítenie a pultban. Vezértermékük, az érlelt szatmári szilva a legkeresettebb, mert "nehéz az embereket eltéríteni a helyes útról", mondta mosolyogva. A cégvezető véleménye szerint a magára valamit adó étteremnek a jó pálinkákat ugyanúgy tartania kell, akárcsak a jó borokat. Külföldön a minőségi magyar pálinkának még nincs ismertsége, legfeljebb a magyarlakta területeken, de olyan mértékű a hazai fejlődés, hogy erre még nincs is szükség. "Stabil hazai háttérrel aztán elérhető lesz, hogy a pálinka ne úgy legyen világhírű, mint a magyar bor" - ironizál a szakember. Ahogy a termelők standjainál, a VIP részlegen is érdeklődtünk arról, hogy vajon kik és milyen pálinkát fogyasztanak. Az idősebbek elsősorban a klasszikusakat keresik, főleg a barackot és a szilvát, a fiatalok kísérletezőbbek. Mivel a fesztiválon meglepően magas a fiatalok aránya, ezért igen jól fogytak az olyan különlegességek, mint a birs- vagy éppen a szederpálinka. "Ugyanakkor ez nagyon szubjektív műfaj, nehéz italt ajánlani anélkül, hogy ismernénk a fogyasztót" - avatott be minket a sokféle terméket kínáló színpad mögötti pultban dolgozó vendéglátós, aki szintén nagy barátja a jóféle, őszinte törkölypálinkának, ilyet és rafinált különlegességet egyaránt kóstoltatott velünk. Őt is zavarba lehet persze hozni, a Szilvási Gipsy Folk Band vezetője hétcsillagos italt kért tőle koncert előtti bemelegítésként, "de olyan legyen, amire a cigány is azt, mondja, hogy ez igen, mert mi is tudunk valamit a pálinkáról". Szilvási István elégedetten csettintett, amikor megkóstolta a kapott italt, nem sokkal később pedig hangulatos koncertet adtak.
"A szülők nem biztos, hogy ennek örülnek, de a fiatal hölgyek közül sokan érdeklődnek a pálinka iránt" - állította Somogyi József, a Zwack pálinkafőző mestere, aki a cég Penyigei szilvájának példáján mutatta be, hogyan kóstolandó, milyen mélységű ital egy minőségi pálinka. Az igazán különleges eljárással készülő ital nem tömegtermék, számozott palackokban, borsos áron kerül az üzletekbe. Egy eperfa- és egy cseresznyehordó között nyolc hónapon keresztül cirkulálva érik a nedű, mely így mindkét fa íz- és illatvilágát magába fogadja. A pálinka 20-22 fokon fogyasztandó, magyarázta Somogyi József, aki a 18 fokos külső hőmérséklet miatt üvegkupakkal ellátott pálinkáspoharában kézzel melegítette az italt. A felszabaduló aromák a fedő levételével nagy töménységben érkeztek az est folyamán sokat szagolt orrunkba. A virág- és a vaníliaillat szinte ráül a hagyományos szilvalekváros aromákra, és az illatok a párolgás során változnak, állapítottuk meg közösen. Ma már lehet a pálinkáról úgy beszélni, mint a borról, és ez nagy eredmény, mondja az 1969 óta a területen dolgozó szakember. Közel 300-féle pálinkából válogathattak a látogatók a Magyar Pálinkamarketing Nonprofit Kht. által szervezett fesztiválon. Ekkora kínálattal egyszerre egy helyen máshol nem találkozhatnak a pálinka szép időnek (is) köszönhetően nagy számmal megjelent tisztelői. A Budapesti Pálinka Fesztivál deklarált célja, hogy a pálinkára, mint történelmi értékre felhívja a figyelmet. A pálinka sok évszázados múltra tekint vissza a magyar gasztronómiában, készítését és fogyasztását több mint 500 éves írásos emlék őrzi. Deluxe Magazin
Ajánljuk még:
Szóljon hozzá: |
VERTU
Reagan
Liba
Dubaj
|


















