O'Sullivan 103 milliót kaszált a snooker-vébén

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

A hét elején befejeződött snooker világbajnokság Ronnie O'Sullivan diadalával ért véget, a harmadszor bajnokká koronázott angol 323 500 fontnak megfelelő összeget zsebelt be.

Hetvenharmadik alkalommal rendezték meg idén a snooker világbajnokságot a versenynek 1977 óta otthont adó Sheffieldben, a viadalon a sportág összes nagyájúja rajthoz állt. A vb a maga egymillió fontos összdíjazásával a snookeresek legfontosabb versenye 1927 óta, idén már rögtön az első forduló tartogatott meglepetést.

A tavaly fináléig jutó, a bukmékereknél a győzelemre második legesélyesebbnek tartott, vajkezű Mark Selby már az első fordulót sem élte túl, igaz, nagyon nehéz sorsolást kapott. A verseny előtt világranglista-negyedik Selby a 18. helyen tanyázó Mark Kinget fogta ki, el is vérzett 10-8 arányban.

A vébét ranglista-elsőként kezdő Shaun Murphy ugyanakkor biztosan lépett túl Dave Haroldon (10-3), és könnyed bemelegítésként a favorit Ronnie O'Sullivan is elintézte Liu Csuangot (10-5). A korábbi kétszeres világbajnok O'Sullivan a viadalt megelőző China Open sajtótájékoztatóján amúgy csapott egy kis botrányt, kétgyermekes apaként szexuális ajánlatott tett az egyik újságírónőnek - azt hitte, a mikrofonok ki vannak kapcsolva.

Forrás: Getty Images
Ronnie O'Sullivan akcióban

Murphy a második kanyart a címvédő John Higginshez hasonlóan már nem élte túl, elakadt ugyanis Allister Carterben (13-4), aki az első fordulóból egy vitatott bírói döntésnek köszönhetően jutott tovább. Carter ellenfele, Barry Hawkins javuló formát mutatva 9-9-re egyenlített, a játékvezető azonban a döntő játszma (frame) előtt megszakította a játékot. Hawkins tiltakozott a döntés ellen, mindent megpróbált, hogy befejezzék a meccset, de veszített, ahogy később az asztalon is.

Carter valósággal megtáltosodott a továbbjutástól, Murphy elintézése után meg sem állt a fináléig. Addig azonban akadt még jó néhány érdekes momentum, O'Sullivan is hatalmas léptekkel indult meg például a döntő felé vezető úton.

A nyolcaddöntőben Mark Williamst 13-7-tel küldte haza, a legutolsó frame-et a maximális, zsinórban 147 pontot elérve nyerte meg. Noha a snookerben unikumnak számít az ilyesmi, O'Sullivan idén harmadszor csinálta meg, pályafutása során pedig kilencedik alkalommal, amivel megdöntötte a hétszeres világbajnok klasszis, Stephen Hendry rekordját.

O'Sullivan 147 ezer fontot (47 millió forintot) kasszírozhatott volna, ha rajta kívül senki sem áll elő 147-es brékkel, ebben joggal is reménykedhetett, egy versenyen ugyanis korábban soha nem volt példa ilyesmire.

Az idei vb-n azonban ez is bekövetkezett, Carter a negyeddöntőben, Peter Ebdon ellen csinálta meg a 147-et, élete elsőjének úgy örült, mint egy gyerek. A 47 millió forintos bónuszon tehát O’Sullivan és Carter osztozott, a finálét is ők ketten játszották.

Az elődöntőben O'Sullivan Hendry legázolásával (17-6) hangolt harmadik világbajnoki címére, a szakértők és a bukmékerek várakozásai szerint is csak statisztaszerep juthatott Carternek a döntőben. Annak ellenére történt így, hogy a fináléban O'Sullivan teljesítménye korábbi meccseihez képest visszaesett kicsit, a szerényebb produkció is elég volt azonban egy könnyed 18-8-as sikerhez. O'Sullivant 2001 és 2004 után koronázták meg újra, győzelmével összesen 323 500 fontot, azaz 103 millió forintot keresett és átvette a vezetést a világranglistán is.

Deluxe Magazin

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Reagan

Reagan

Elárverezik Ronald Reagan vérét

Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.

Liba

Liba

Libanyakba töltötték a libamájas hurkát

A Budavári Libamájfesztivál hivatalos étele a libamájas hurka lesz libanyakba töltve, tárkonyos mustárral, házi kenyérrel.

Dubaj

Dubaj

Dubajé a világ legmagasabb lakóépülete

A világ legmagasabb felhőkarcolója, a Burdzs Kalifa mellett Dubajé a bolygó legmagasabb lakóépülete.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5