luxus (2379) CÍMKETÁR »
|
Disneylandet építenek IrakbanCímkék: Disneyland, Irak, milliomos, jótékonyság Egy Disneylandhez hasonló szórakoztatócentrumot kíván építeni a harcok dúlta Irakban egy amerikai milliomos. A szabadidőparkot, amelyben a tervek szerint egy állatkert is helyet kapna, 500 millió dolláros költséggel hozza létre Llewelly Werner.
Az újság információi szerint az iraki Disneyland ötlete Llewelly Wernertől, egy kevéssé ismert Los Angeles-i központú cég vezetőjétől származik, aki már meg is vásárolt egy 20 hektáros földet. A Zöld Zónával (Bagdad legszigorúbban őrzött területe) határos földdarab vételáráról nincs hír, de az biztos, hogy az iraki vidámpark Entertainment Experience névre hallgat. A szabadidőpark számos tematikus részlegből áll majd, így a szokásos vidámparki programok mellett magában foglal egy gördeszkás pályát, egy állatkertet, egy koncerttermet és egy múzeumot, amelyet ugyanaz a cég tervez, amelyik Disneyland létrehozásában segédkezett. Llewelly Werner azzal indokolta döntését, hogy a bagdadi embereknek "szükségük van a hasonló, pozitív hatásokra is", szerinte "a központ óriási pszichológiai befolyással bírhat majd" a meggyötört lakosokra. Első fázisként az 1 millió dolláros, azaz 162,3 millió forintos gördeszkás pályát adják át, mégpedig idén júliusban. Az amerikai milliomos az országot sújtó sorozatos erőszakos cselekmények ellenére úgy érzi, Irak komoly üzleti lehetőséggel kecsegtet, és nem csak az olajszektor miatt. Deluxe Magazin
Ajánljuk még:
Szóljon hozzá: |
VERTU
Reagan
Liba
Dubaj
|

















