A bár, ahol csak vizet árulnak

Címkék: luxus, drága, palack, víz, AquaBar

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Az egészséges életmód ínyenc híveinek nyílik meg az AquaBar Los Angelesben. A világ minden tájáról származó palackozott vizek között a hegyek tetejéről és az óceánok mélyéről származó különlegességek is vannak. A bőrnek is jót tesznek.

Los Angelesben nyílik egy igazán különleges hely, az AquaBar hidratációs létesítmény. Állításuk szerint ez lesz az első teljes szolgáltatást nyújtó vízi bár az Egyesült Államokban, ami valószínűleg azt jelenti, hogy az egész Földön.

A bárban a világ minden részének különleges vizeit gyűjtik össze, és árusítják elvitelre, illetve helyben fogyasztás céljából. Azért, hogy a bámészkodókat távol tartsák, a belépésért is fizetni kell. Persze annak is, aki vásárolna a vizek közül, sőt a különleges palackokat is meg kell fizetni, a legtöbb ára több ezer forintnyi dollár.

Régi vizes palackok


Az ismert márkákat hiába keresnénk a kínálatban, még a drága, széles körben ismert francia vizek sem elég exkluzívak, hogy bekerüljenek a bár kínálatába. Az AquaBarban  csak olyan termék kapható majd, mely munkatársaik szerint is a legjobbak között van. Az exkluzív termékek széles körét forgalmazzák (egyelőre 15-féle vízből áll a kínálat), az egész világon keresik a legjobb és legkülönlegesebb vizeket.

A "gourmet" vizek különleges válogatását szeretnék nyújtani, és közben igyekeznek képben tartani közönségüket az ivás művészetével kapcsolatban. A legjobb palackozott víz megtalálásában tisztaság, minőség, íz és esztétika a fő szempontjaik- áll a cég honlapján.

A legmagasabb hegyektől a legmélyebb tengerekig hozzák el a tisztító, fiatalító vizeket, mint az kiderül néhány konkrét termékükkel kapcsolatban. Ezek között évezredekkel ezelőtt megfagyott, mélytengeri árokból származó víz ugyanúgy van, mint az érintetlen természetben lehullott palackozott eső.

A jéghegyből származó folyadék állítólag igen ritka, pedig sokak szerint ez a legtisztább vízforrás a világon. A Glace az Északi-sark környékének jégtakarójából palackozott víz, ami több tízezer évvel ezelőttről származik, és egy gleccserben várt arra, hogy valaki asztalára kerüljön.

A Cloud Juice nem más, mint Tazmániából származó esővíz. A ropogós, tiszta víz zamata állítólag mindenkit visszavisz a gyermekkorába, amikor az esőben játszott.

A Mahalo a Csendes-óceán legtisztább, legmélyebb részeiről származó víz, melyet természetesen sótalanítanak, mielőtt palackoznák.

Természetes elektrolitokban, káliumban és nátriumban gazdag, így feltölti és táplálja a testet.

Egy távoli helyről származó forrásvíz az Ogo, melyet a "légzővíz" névvel is illetnek, hiszen harmincötször annyi oxigént tartalmaz az egyébként csendes víz, mint a hagyományos.

A természetes oxigéntartalmat egy különleges eljárással tovább növelik, amivel nem csak a koncentráció, de a stabilitás is emelkedik.


Deluxe Magazin

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

Trendek

Trendek

Wellnessfüggő magyarok?

Felemás évet tudhat maga mögött a hazai turisztikai piac.A szállodák , főleg a wellness, viszont jól teljesítettek.

Hello Kitty

Hello Kitty

Kínában megnyílt az első Hello Kitty étterem

Egy átlagos étkezés 5500 forint körül mozog, foglalni pedig mindenképp időben érdemes.

Van Gogh

Van Gogh

Liz Taylor van Goghja elkelt

10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került Vincent van Gogh-festményén.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5