Világfürdő épül HajdúszoboszlónCímkék: spa, fürdő, Hajdúszoboszló, wellness, Aqua-Palace Európa legnagyobb fürdőkomplexumát, a népszerű hajdúszoboszlói spát 4,5 milliárd forint ráfordítással kívánják fejleszteni. 15 ezer négyzetméteren, 1 600 négyzetméter vízfelülettel egyszerre 1000 fő befogadására lesz alkalmas. Az Aqua Palace világfürdő lesz, ígérik a fejlesztésben résztvevők. A fejlesztők stratégiai célja, hogy hazánk Európa gyógy- és wellnessközpontjává váljon. Ennek keretében az észak-alföldi régió turisztikai központjának és Magyarország második leglátogatottabb városának számító Hajdúszoboszlón a jövőben 2,25 milliárd forint EU-s támogatással, 4,5 milliárd forintos összköltségvetésből példátlan gyógyhelyi fejlesztés valósul meg.
Hajdúszoboszlón található Európa legnagyobb fürdőkomplexuma, amely azonban nem használja ki teljes mértékben adottságait. A gyógyfürdő fejlesztésére a város önkormányzatának majdnem kizárólagos tulajdonában álló Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt. nyújtott be pályázatot a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséghez. A 4,5 milliárd forintos összköltségvetésű projektet a kormány 2007 júliusában nevesítette kiemelt projektként, és 2,25 milliárd forintnyi uniós támogatást hagyott jóvá. A nagy érdeklődésre és a látogatók igényeire való tekintettel a fürdőt folyamatosan szükséges fejleszteni, csak így őrizheti meg kedveltségét, európai hírnevét, szolgáltatásai magas színvonalát. A fürdő jelen állapotában elsősorban a gyógyulni vágyó idősebb korosztály igényeit elégíti ki, a főleg nyitott kialakítás pedig a fürdési szezonra korlátozza a fürdő magas kihasználtságát. A fejlesztés elsődleges iránya tehát ezen jellemzők módosítása. A "Hajdúszoboszló gyógyhely fejlesztése - Aqua-Palace Élményfürdő" című projekt révén a település nemzetközileg elismert gyógyhellyé és fürdővárossá, dr. Pávai-Vajna Ferenc geológus, a hajdúszoboszlói gyógyvíz felfedezőjének szavaival élve "világfürdővé" válik. A beruházás révén a fürdő egész évben magas színvonalú, változatos szolgáltatásokkal várja majd az üdülni és gyógyulni vágyókat, a cél, hogy kielégítsék minden korosztály igényét. A projekt keretében megvalósuló Aqua Palace fedett élményfürdő 15 ezer négyzetméteren, 1600 négyzetméter vízfelülettel, egyszerre 1000 fő befogadására lesz alkalmas. A gyógyfürdő mellett a jövőben gyermek- és családi fürdők, szaunablokk, élményfürdők, napozóterasz, valamint fitnesz, wellness és gasztronómiai szolgáltatások várják majd a látogatókat. A beruházás a tervek szerint 2009 végére fejeződhet be. A létesítmény Európa legnagyobb fürdőkomplexumának részeként jön létre, de önálló bejárattal, a fürdő többi részétől elkülönülten is működtethető, egész éves nyitva tartással. Fedett és zárt összeköttetéssel bír a gyógyászat épületével, valamint a Hotel Aqua Sol szállodával. A projekt közvetlen hatásaként a fürdőben 30 új munkahely jön létre, a más szolgáltatókra és más szektorokra átgyűrűző pozitív hatások azonban ennek sokszorosát is eredményezhetik. A beruházás hozzájárul ahhoz, hogy a világfürdővé váló Hajdúszoboszló a régió turisztikai központja maradjon, és továbbra is megőrizze a hazai idegenforgalmi piacon a vendégek számát tekintve Budapest után a második helyét. Deluxe Magazin
Ajánljuk még:
Szóljon hozzá: |
Minimálhang
Műtéttrend
Blugy-blugy
|














